Kiállt a norvég tömeggyilkos ideológiája mellett az olasz kormánykoalíció egyik tagja

Kép leírása: Norvégia, merénylet, terrorizmus, a bíróságra szállítják Anders Behring Breiviket, a atámadássorozat elkövetőjét
Vágólapra másolva!
A mészárlást elítélte, de a norvég tömeggyilkosság feltételezett elkövetőjének ideológiáját "jónak" nevezte az olasz kormánykoalíció egyik politikusa. Mario Borghezio egyetért Anders Behring Breivikkel abban, hogy küzdeni kell az iszlám ellen.
Vágólapra másolva!

"Jónak", bizonyos kérdésekben "kiválónak" minősítette a norvégiai mészárlás feltételezett elkövetője által képviselt eszméket egy olasz politikus egy rádióinterjúban - írja a BBC brit közszolgálati médium. Mario Borghezio, az Északi Liga párt egyik képviselője elítélte Anders Behring Breivik tettét, de egyetértett vele abban, hogy küzdeni kell az iszlám terjedése ellen.

"Az ideológia, amely mentén cselekedett, helyenként jó, leszámítva az erőszakot. Néhol viszont egyenesen kiváló" - mondta Borghezio, akinek szavai nagy felháborodást váltottak ki Olaszországban, többen a leváltását követelik.

Borghezio az interjúban kifejtette, egyetért Breivik elméleteivel: "A merénylő iszlámellenessége, és azok a mondatai, amelyek szerint Európa megadta magát, mielőtt egyáltalán felvette volna a harcot az iszlám ellen, helytállóak".

Az Északi Liga az olasz kormánykoalícióban Silvio Berlusconi szövetségese, a párt korábban többször is bevándorlásellenes nézeteket hangoztatott, és ismert iszlámellenes retorikájáról is.

Péntek délután előbb autóba rejtett, házilag készített robbanószerkezet lépett működésbe Oslóban, a kormány székházánál, majd innen nem messze, Utöya szigetén Breivik lőfegyverrel vérengzést rendezett a kormányzó Norvég Munkáspárt ifjúsági szervezetének nyári táborában. A két helyszínen összesen hetvenhatan vesztették életüket, négy embert eltűntként tartanak nyilván. A tömeggyilkosságról szóló összes cikkünket itt olvashatja el.