Túlélte a pusztító új-zélandi földrengést Shaggy és Daphne, a két aranyhal

Vágólapra másolva!
Négy hónapja történt az új-zélandi Christchurch-ben a 18 halálos áldozatot követelő pusztító földrengés, de csak most fedezték fel az utolsó túlélőket: Shaggyt és Daphnét, a két aranyhalat, akik egy megrongálódott iroda akváriumában éltek mostanáig. Egy biológus szakértő szerint az akváriumban elszaporodó algáknak köszönhetően maradtak életben ennyi időn át.
Vágólapra másolva!

Négy hónapon át nem kaptak táplálékot, mégis életben maradtak Shaggy és Daphne a Scooby Doo sorozat szereplőiről elnevezett aranyhalak Új-Zélandon, egy földrengés-sújtotta területen - írja a brit Guardian. Ők a legkisebb és utolsó túlélői annak a földrengésnek, amely februárban rázta meg az új-zélandi Christchurch-öt, és 18 halálos áldozatot követelt.

Több mint négy hónapot töltöttek egy megrongálódott irodában, a városnak azon részén, amelyet a földrengés okozta pusztítás miatt tiltott területté nyilvánítottak. Senki nem volt, aki etette volna őket, és elektromosság híján nem működött az akváriumba épített szűrő sem. Az egyik, az irodába visszatérő dolgozó fedezte fel őket július 6-án, egészségtelen színük volt ugyan, de épségben voltak. Ma egy új akváriumban laknak, a dolgozó két másik halával együtt.

"A túlélésük igazi csoda, senki nem gondolta volna, hogy ezek a halak segítség nélkül életben maradnak ennyi időn át" - nyilatkozta az esetről Paul Clarkson biológus, aki szerint az aranyhalak "kemény fickók". Az aranyhalak szerencséjükre egy nagy, száz literes akváriumban laktak, amely tele volt hínárral, amelyet fogyaszthattak, de feltehetően az elszaporodott algákból is ettek Clarkson szerint. Eredetileg hat hal volt az akváriumban, de mire felfedezték a két túlélőt, három teste teljesen eltűnt, egy pedig a vízben lebegett. Az aranyhalak mindenevők.

A földrengés óta veszélybe került háziállatok százait mentették meg. Egy wellingtoni állatmenhely tulajdonosa szerint eddig 115 megmentett kutyának, macskának és papagájnak találtak új otthont.