Öngyilkos merényletben életét vesztette a BBC egyik afgán tudósítója

Vágólapra másolva!
Legalább 17 halottja és 37 sérültje van két öngyilkos merényletnek, valamint az azt követő tűzharcnak Afganisztánban, Tarin Kowt városában. A csütörtöki robbantásban a BBC egyik tudósítója is életét vesztette.
Vágólapra másolva!

Legalább 17-en meghaltak, köztük a BBC brit közszolgálati médium egyik helyszínen tartózkodó tudósítója, és 37-en megsérültek, amikor bomba robbant Afganisztán középső részén, Tarin Kowtban - írja a BBC.

A jelentések szerint két öngyilkos merénylő robbantotta föl magát a város két hivatali épületének közelében, a robbanások után tálib fegyveresek és a rendőrség között tűzharc tört ki. A merényletet afgán tálibok vállalták magukra. Az áldozatok között van Ahmad Omid Khpolwak, a BBC tudósítója is.

A tálibok megtámadták a helyi televízió és rádió épületét is, az afgán hírszerzés szerint a bombák a kormányzó hivatalának, valamint a helyi katonai vezetés hivatalának közelében robbantak. A támadások megsűrűsödtek Afganisztánban miután a NATO bejelentette, hogy az afgán hatóságokra bízza a rendfenntartást, majd fokozatosan megkezdte a csapatai kivonását Afganisztánból.

Szerdán Kandahár polgármestere vesztette életét egy öngyilkos merényletben, két hete az afgán elnök, Hamid Karzai nagyhatalmú féltestvérével végeztek a tálibok.