Fekete zászlós fegyveresek ostromoltak meg egy őrszobát Egyiptomban

Vágólapra másolva!
Iszlamista fegyveresek ostromoltak meg egy rendőrőrsöt a Sínai-félszigeten, Egyiptomban. A fekete zászlók alatt, kamionokon vonuló fegyveresek összecsaptak a rendfenntartókkal, a lövöldözésben négyen meghaltak.
Vágólapra másolva!

Maszkot viselő fegyveresek próbálták elfoglalni az egyiptomi biztonsági erők egyik őrszobáját a Sínai-félszigeten található el-Aris városában - közölte szombaton a Mena egyiptomi hírügynökség. A tűzharcban egy katonatiszt és három járókelő meghalt, 19-en megsebesültek.

A pénteki támadás során mintegy százötven fegyveres fekete zászlókat lobogtatva, kamionokkal és motorokkal vonult át a város utcáin. A maszkos emberek a levegőbe lövöldöztek, ezzel nagy pánikot keltve, majd ledöntötték egy korábbi egyiptomi elnök, az iszlamisták által 1981-ben meggyilkolt Anvar Szadat szobrát, s rátámadtak az őrszobára.

Szemtanúk szerint a fegyveresek aligha voltak helyiek, mert többször is eltévedtek, mielőtt eljutottak volna célpontjukig. Az egyiptomi hadsereg öt embert letartóztatott a támadás után. El-Arisban pénteken napközben békés tüntetés is volt, hasonlóan az ország számos más városához: az iszlamista erők felhívására Egyiptom-szerte több százezren vettek részt a különböző megmozdulásokban.