Vágólapra másolva!
Újabb, 6,4-es erősségű földrengés volt japán északkeleti részén, ugyanabban a régióban, amelyben a több mint tízezer halálos áldozattal járó márciusi földrengés és cubnami pusztított. Áldozatokról egyelőre nem érkezett hír.
Vágólapra másolva!

6,4-es erősségű földrengés volt érezhető Északkelet-Japánban helyi idő szerint vasárnap hajnalban (közép-európai időszámítás szerint este hét órakor) - adta hírül a BBC. A földmozgástól tokiói jelentések szerint a japán fővárosban is megremegtek az épületek.

A rengés epicentruma az ország keleti partjainál fekvő Honshu volt.

Az azonnali jelentések egyelőre sem károkról, sem áldozatokról nem szóltak, és cunamiriadót sem hirdettek egyelőre és a reuters jelentése szerint nem észleltek problémát a márciusban súlyosan megsérült fukusimai atomerőműben sem.

A földrengés ugyanabban a régióban következett be, mint a több mint tízezer halálos áldozattal járó március 11-i földrengés és szökőár. Egy hete ugyanebben a régióban nagyjából ugyanekkora erejű földrengést mértek.