A norvég tömeggyilkos "múzsáját" éltette egy brit szélsőjobboldali politikus a Magyar Szigeten

2011.08.04. 18:18

Többször is náci karlendítéssel és a "Sieg Heil" jelszóval üdvözölte az úgynevezett Magyar Sziget rendezvény egyik előadóját a brit szélsőjobboldal legnagyobb pártja, a Brit Nemzeti Párt (BNP) vezető tisztviselője - írta csütörtöki helyszíni beszámolójában a Sun.

A vezető brit tömeglap, a Sun első oldalán, majd beljebb két teljes újságoldalon, számos fotóval illusztrálva számol be az általa "fasiszta nagygyűlésnek" nevezett verőcei rendezvényről, a Magyar Szigetről, amelyen - nem felfedve kilétüket - a lap riporterei is jelen voltak. Az újság csütörtökön videofelvételt is közölt honlapján az eseményről, amelyet ajánlójában "gyomorforgató náci gyűlésnek" nevez.

A Sun szerint Chris Hurst, a BNP londoni regionális titkára - Nick Griffinnek, a párt első emberének közeli munkatársa - a Saga nevű "szélsőjobboldali svéd énekesnő" koncertjén vett részt. A lap azt írta, hogy Saga "elborzasztó, rasszista dalszövegei inspirálták" Anders Breiviket, a norvégiai tömeggyilkosság elkövetőjét.

Hursttel szóba elegyedtek a Sun munkatársai, akiknek a BNP-tisztviselő Breivik cselekedetéről kijelentette, hogy "helyes dolog visszaütni", de nem úgy, hogy annak "fiatal fehér emberek" essenek áldozatul. Hurst a bevándorlást okolta a Breivik által elkövetett mészárlásért, és kijelentette, hogy "ilyen elszigetelt incidensek egyre gyakrabban előfordulnak majd, ahogy a probléma mind súlyosabbá válik".

A BNP londoni tisztviselője a cikk szerint a kétórás Saga-koncert idején a színpad közelében állt, és ott lendítette karját a náci köszöntésre, miközben a "Sieg Heil" jelszót kiabálta. Hurst bizalmasan elárulta a Sun álcázott riportereinek: szigorú utasítást kapott arra, hogy nyilvánosan soha ne használja e náci köszöntéseket, nehogy valaki kamerával felvegye, mert az károsítaná a BNP által saját magáról "gondosan kialakított képet".

A beszámoló szerint a verőcei rendezvény helyszíne tele volt olyan árusítópultokkal, amelyek "náci emléktárgyakat", Mein Kampf-példányokat kínáltak, valamint olyan pólókat, amelyek Hitler és helyettese, Rudolf Hess portréit, horogkereszteket, illetve az auschwitzi koncentrációs tábor kapuját ábrázolták. A Sun szerint a rendezvényt biztonsági őrök "sorfala" és "rendőrségi kordon" mögött tartották.

A lap szerint Hurst társaságában volt a BNP egy magyar származású tagja, aki csak "Z"-ként ismert, mivel teljes nevét "túl nehéz kiejteni". Hurst a BNP kelet-londoni szervezetének "kincstárnokaként" mutatta be "Z"-t.