Bérgyilkost fogtak Indiában: százhatvan emberöléssel gyanúsítják

Vágólapra másolva!
Több mint százötven ember megölésével gyanúsítja az indiai rendőrség azt a férfit, akit több mint egy évtizedes nyomozás után vettek őrizetbe e héten. A bérgyilkost tűzharc után fogták el, de senki sem sérült meg.
Vágólapra másolva!

Jaggu Pehelwan az észak-indiai Uttar Pradesh állam Ghaziabad városának legveszélyesebb bűnbandájának vezetője, a rendőrség szerint. Az elmúlt tizenöt évben harminc gyilkossággal vádolták meg, de a hatóság emberei úgy vélik, még legalább 130 gyilkosságért felelős - írta a brit The Guardian.

Az áldozatok egy része valaha Pehelwan bandájának tagja volt, ám árulás miatt a vezér végzett velük. A rendőrség feltételezi, hogy bérgyilkosként is működött, megbízásokat vállalt különböző emberek megölésére. Úgy hírlik, 12 500 és 32 500 angol fontnyi (négy- és tízmillió forintnyi) pénzt kért el egy-egy emberölésért.

Pehelwan Ghaziabad környékén született és jelenleg harmincas évei közepén járhat. Első bérgyilkosságát 1998-ban követte el. Első áldozata egy Újdelhiben élő üzletember volt. Legutóbbi pedig egy helyi tanácsos volt, mostani lakhelyén. Mindez úgy, hogy e tanács első embere éppen a bandavezér felesége.

A rendőrök tíz évnyi nyomozás után találták meg, és tűzharcban fogták el, noha ekkor senki sem sérült meg. A rendőrök most attól tartanak, hogy nem sikerül elítélni. A legnagyobb nehézséget az okozza ugyanis, hogy szemtanúkat találjanak, akik hajlandók a bandavezér ellen vallani.