"Nem vagyok náci!" - állítja a Verőcén leleplezett brit szélsőjobboldali politikus

Vágólapra másolva!
Részeg volt, és csak azt tette, amit mindenki más a társaságban, állítja a Brit Nemzeti Párt volt politikusa, akit a Sun riporterei lepleztek le a verőcei Magyar Szigeten, amint náci jelszavakat kiabál. Christ Hurstöt kizárta szélsőjobboldali pártja, amelyik javítani igyekszik megítélésén.
Vágólapra másolva!

"Nem vagyok náci!" - jelentette ki Christ Hurst, a Brit Nemzeti Párt (BNP) volt képviselőjelöltje, akit a Sun brit bulvárlap munkatársai lepleztek le, amint náci karlendítéssel és "Sieg heil!" kiáltással üdvözölte a verőcei Magyar Sziget rendezvény egyik előadóját. A férfi a BNP londoni regionális titkára, Nick Griffinnek, a párt első emberének közeli munkatársa volt csütörtökig, a Sun azonban pénteken már arról számolt be, hogy pártja kizárta.

Christ Hurst, aki Twickenhamben indult (és kapott 654 szavazatot) a BNP jelöltjeként a parlamenti választáson, a Richmond and Twickenham Times szerint azt állítja, egyedül érkezett Magyarországra. Azt mondta, itteni barátai hívták ki a Magyar Sziget rendezvényre, ahol azután a Sun munkatársai titokban felvették, amint náci karlendítéssel üdvözölte a Saga nevű, a brit lap szerint "szélsőjobboldali svéd énekesnőt". (A Sun azt írta: Saga "elborzasztó, rasszista dalszövegei inspirálták" Anders Behring Breiviket, a norvégiai tömeggyilkosság elkövetőjét.)

Hurst minderről azt mondta: "Elmentem a koncertre. 22 éves vagyok, részeg voltam, azt tettem, amit mindenki tett a társaságban, fellendítettem a levegőbe a karomat - nem több ez egy viharnál a pohár vízben". A Sun úgy tudja egyébként, hogy Hurst egy magyar származású ismerősével, bizonyos "Z"-vel volt a rendezvényen. Róla annyit tudnak, hogy a BNP pénzügyi felelőse Londonban, az East Enden.

A bulvárlap magukat fel nem fedő riportereinek Hurst beszélt a norvégiai tömeggyilkos, Anders Behring Breivik tetteiről is, mondván: "helyes dolog visszaütni", de nem úgy, hogy annak "fiatal fehér emberek" essenek áldozatul. A bevándorlást okolta a Breivik által elkövetett mészárlásért, és kijelentette, hogy "ilyen elszigetelt incidensek egyre gyakrabban előfordulnak majd, ahogy a probléma mind súlyosabbá válik". A Richmond and Twickenham Timesnak Hurst most azt nyilatkozta: ő valójában teljes mértékben elítéli a tömeggyilkosságot, és szerinte a Sun félremagyarázta a szavait.