A hadsereg bevonult a legnagyobb kelet-szíriai városba

2011.08.07. 9:46

Vasárnap hajnalban körülzárta a hadsereg a félmilliós, legnagyobb kelet-szíriai városnak számító Deir al-Zourbát. Az akciót azt követően hajtották végre, hogy szombaton, több hónap után Aszad elnök hajlandó volt telefonon beszélni Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral.

A szíriai hadsereg vasárnap hajnalban bevonult a legnagyobb kelet-szíriai városba, Deir al-Zourba - olvasható a BBC brit közszolgálati médium honlapján. Az egyik szíriai jogvédő szervezet egyik munkatársa szerint több tank és harci járművek jelentek meg a város különböző részein.

A BBC helyiekre hivatkozva azt írja, hogy nagy erejű robbantások hallhatóak. A hadsereg akciója azután történt, hogy szombaton az ENSZ főtitkára, Ban Ki Mun telefonon felhívta Bassar el-Aszad szíriai elnököt, hogy kifejezze a nemzetközi közösség "erős aggodalmait" a növekvő erőszak miatt. Hónapok óta ez volt az első beszélgetésük, mert Aszad korábban többször sem reagált Ban Ki Mun hívásaira.

A BBC szerint a hadsereg körbevette a félmilliós várost, így a helyiek menekülni sem tudnak. Sebesültekről eddig nem érkeztek jelentések. Deir al-Zourban a pénteki ima után tízezrek tüntettek a kormány ellen, és a helyiek szerint a hét közben többször is bombázták a várost.

KAPCSOLÓDÓ CIKK