Egy Louisiana állambeli bíróságon emeltek vádat az USA-ban azok ellen a letartóztatott férfiak ellen, akik a gyanú szerint egy nemzetközi internetes pedofilhálózatot működtettek, és kisgyerekekről készült erőszakos, szexuális felvételeket osztottak meg egymással. Az ügyben egy magyar állampolgárt is őrizetbe vettek, és az amerikai hatóságok eddigi lépései alapján valószínű, hogy az Egyesült Államok a gyanúsított kiadatását kéri.

Egyetlen embert vettek őrizetbe Magyarországon a nemrég leleplezett nemzetközi pedofilhálózat tagjai közül - erősítette meg az [origo]-nak szerdán az USA igazságügyi minisztériuma. A tárca közzétette honlapján azokat a vádiratokat, amelyekben az internetes pedofilhálózat tagjait vádolták meg. Az iratokban a 72 vádlott közül 70 szerepel név szerint vagy internetes felhasználónevén: bár a nevek között magyar hangzású nem található, a név nélkül felsorolt vádlottak között vélhetően ott van az ügyben Magyarországon letartóztatott ember is.  

Az amerikai főügyész, Eric Holder augusztus 3-án hozta nyilvánosságra, hogy több mint egy tucat országot érintő nemzetközi nyomozás folyik egy kiterjedt internetes pedofilhálózat, a közel 600 felhasználóval rendelkező Dreamboard tagjai ellen, akik egy különböző technikákkal titkosított online felületen terjesztették egymás között a kiskorúakat ábrázoló pornográf felvételeket. Az ügyben a főügyész szerint eddig összesen 72 embert vádoltak meg, akik közül 52 személyt már le is tartóztattak: a maradék 20 egyelőre szökésben van, és csak az internetes felhasználónevük ismert.

A pedofil internetes közösségbe az [origo] által is megtekintett bírósági vádiratok szerint úgy lehetett bekerülni, ha a jelentkező pedofil tartalmakat osztott meg a többi taggal. Minél több és minél erőszakosabb pedofil felvételt töltött fel valaki az internetre, annál előkelőbb tagságot kaphatott az adminisztrátoroktól: míg az egyszerű tagok csak korlátozott tartalmakhoz férhettek hozzá, a VIP és Super VIP tagok már extrém, erőszakos és a felhasználók által készített, saját tartalmakat is láthattak.

A rendszer kifejezetten ösztönözte a gyermekpornó-terjesztést és -készítést: aki nem töltött fel 50 napig semmit, azt kizárták a klubból. A felvételek között csecsemők, 3 éves gyerekek megerőszakolásáról is voltak képsorok, és az adminisztrátorok kifejezetten olyan videókat kértek a felhasználóktól, amelyeken a megerőszakolt gyerekeket bántalmazzák, korbácsolják, vagy egyéb módon fájdalmat okoznak nekik.

A magyar vádlottak kiadatását kérheti Amerika

Az amerikai igazságügyi minisztérium honlapján közzétett vádiratokban összesen 70 vádlott szerepel, de csak egy részüket említik valódi néven. A többnyire internetes felhasználónévvel listázott vádlottak többségét John Doe 1, John Doe 2 álnevekkel sorolják fel a bírósági akták (a John Doe nevet Amerikában általában akkor használják, ha az illető valódi neve ismeretlen, vagy jogi okokból nem hozható nyilvánosságra - a szerk.). Minden vádlott ellen Louisiana állam nyugati bírósági körzetének szövetségi bíróságán emeltek vádat, ami azt jelenti, hogy az amerikai hatóságok a hálózathoz tartozó, külföldön elfogott, külföldi állampolgárokat is az Egyesült Államokban akarják bíróság elé állítani.

Eric Holder szerint az 52 elfogott gyanúsítottból 19-et külföldön tartóztattak le. Fogtak pedofilgyanús embereket Magyarországon, Franciaországban, Németországban, Dániában, Hollandiában, Svájcban, Svédországban, Szerbiában, Kenyában, a Fülöp-szigeteken, Katarban, Ecuadorban és Kanadában is. A magyar rendőrség korábban megerősítette, hogy nemzetközi együttműködés keretében Magyarországon is több ember ellen nyomoznak. Az amerikai nyomozókkal való együttműködésről azonban az ORFK a nyomozás érdekeire hivatkozva semmilyen további részletet nem árult el az [origo]-nak, így azt sem erősítette meg, hogy őrizetbe vettek magyar állampolgárokat, vagy hogy az USA azok kiadatását kérte volna.

A várható kiadatási kérést azonban nem csak az valószínűsíti, hogy amerikai bíróságon emeltek vádat a külföldiek ellen, hanem az is, hogy egy kanadai állampolgár kiadását már kérték is az amerikai hatóságok. Az ügyben megvádolt két kanadai állampolgárt a kanadai Chronicle Herald azonosította: a lap szerint  Brandon William Lane-t, és Paul Graham Fry-t Kanadában tartóztatták le. A kanadai London Free Press regionális lap szerint Fry 54 éves, és a kanadai Ontario államban, Vienna településen lakott, és ügyvédje szerint egy ontariói börtönben tartják fogva.

Forrás: AFP/Getty Images/Brendan Smialowski
Eric Holder főügyész augusztus elején számolt be a nyomozásról

"Az amerikaiak szeretnék elérni a védencem kiadatását, hogy Lousiana államban állítsák bíróság elé" - mondta a lapnak az ügyvéd, Gordon Cudmore. Az ügyvéd szerint ugyanakkor az USA-nak nincs joga ítélkezni védence fölött, Kanadában pedig nem vádolták meg a férfit. "Úgy tűnik, az amerikai igazságszolgáltatási rendszer már megint azt hiszi, hogy az egész világra kiterjed az illetékessége" - nyilatkozta Cudmore. Az [origo] megkérdezte az amerikai igazságügyi minisztériumot, hogy kérik, vagy kérték-e a Magyarországon letartóztatott férfi kiadatását, a tárca sajtóosztálya azonban sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta ezt. Pusztán annyit közöltek az [origo]-val, hogy a minisztérium nem kívánja kommentálni [a kiadatásról szóló találgatásokat].

Pedofil rendőr, pedofil katona és gyerekét videózó szülők

Az amerikai főügyész bejelentése óta nem csak Kanadában, de az Egyesült Államokban is sorra azonosítják a pedofíliával vádolt férfiakat, akik a gyanú szerint gyermekpornót terjesztettek a Dreamboard rendszerében. Mint kiderült, a pedofilok között van korábbi rendőr és gyakorló haditengerész tiszt is volt, de visszaeső pedofilokat és a saját gyermeküket szexre kényszerítő szülőket is bíróság elé állítanának az amerikai hatóságok.

A kanadai Whig Standard napilap szerint a pedofil közösség egyik vezetője a Kanadában őrizetbe vett Brandon William Lane volt. A 26 éves kingstoni lakos ellen, akit már tavaly novemberben őrizetbe vettek gyermekpornó birtoklásáért és terjesztéséért, most újabb ügy indult, új bűncselekményekkel vádolták meg a Dreamboard-hálózat leleplezése miatt.  A lap szerint a férfi volt a pedofilhálózat két őrizetben lévő adminisztrátorának egyike, akinek joga volt új tagokat felvenni a hálózatba, és előléptetni az új pedofil tartalmakat feltöltő felhasználókat. A Dreamboard nevű pedofil internetes megosztórendszert összesen öt adminisztrátor vezette, akikből három továbbra is szökésben van.

A Tricities.com regionális amerikai hírportál szerint a Tennessee állambeli Kingsportban egy korábbi rendőrt vettek őrizetbe. Richard Chandler a lap által megtekintett bírósági iratok szerint 117-szer írt a pedofil fórumra, és olyan időpontban is látogatta az oldalt, amikor éppen szolgálatban volt.  Bár a rendőrnek saját otthonában is volt internet-hozzáférése, gyakran a szomszédok, az utcában található üzletek, vagy épp a szomszédos baptista templom hálózatáról lépett be a pedofilrendszerbe - írja a lap. Az amerikai hatóságok szerint a férfi a környék vezeték nélküli internet-hozzáféréseit használta, hogy saját tevékenységét rejtve tartsa.

Egy másik őrizetbe vett férfi az amerikai haditengerészet magas rangú tisztje, aki főfedélzetmesteri rangban szolgál Texas államban, a Fort Bliss katonai bázison  - írja a NavyTimes című amerikai haditengerészeti hírportál. A lap szerint a 48 éves Robert Edward Cuffot július 15-én vették őrizetbe a hatóságok, számítógépein megtalálták a tiltott gyermekpornót tartalmazó anyagokat. A férfi 28 éve dolgozott a haditengerészetnél, korábban Seabee utászegységeiben szolgált villamossági szakemberként, aztán pedig a kábítószer- és terrorellenes feladatokat ellátó Joint Task Force North tisztje lett. Ugyan nem nevezik meg az amerikai igazságügyi minisztérium által közzétett vádiratok, a NavyTimes szerint azonban Laura Sweeny, a minisztérium szóvivője megerősítette, hogy őt takarja a "John Doe 21" fedőnéven felsorolt vádlott. A vádirat szerint ez a férfi 2009 októberében három alkalommal is töltött fel gyermekpornót az internetre, amit a Dreamboard rendszerében megosztott a többi pedofillal.

Egy másik azonosított vádlott többszörösen visszaeső pedofil volt - írja a Bellingham Herald című amerikai lap. Az 57 éves férfi, Robert D. Sprague a Washington állambeli Ferndale-ben élt, és már többször elítélték gyermekpornó birtoklásáért és gyerekek molesztálásáért is. Legutóbb január 15-én ítélték 15 év börtönre, mert az interneten próbált pedofil pornót vásárolni. A lap szerint a férfi korábban a nyomozóknak azt mondta, hogy a 7 éves vagy annál idősebb lányokhoz vonzódik , de mégis a fiatalabbakat molesztálta, mert azt remélte, hogy ők nem fogják beárulni. A bírósági vádirat szerint a nemzetközi pedofilhálózat fórumán három különböző pedofilvideót is megosztott, amelyek közül kettő hétévesnél is fiatalabb gyerekeket ábrázolt szexuális aktus közben.

A nemzetközi akció során a Fülöp-szigeteken is vettek őrizetbe tagokat: az Inquirer News című helyi lap szerint a hatóságok június 1-jén fogtak el egy házaspárt, akik saját gyerekeiket kényszerítették arra, hogy webkamera előtt élőben szexeljenek fizető internetes felhasználók előtt. Év elején a munkanélküli házaspár mindkét tagját bíróság elé állították már a Fülöp-szigeteken - írja a lap.