Félmeztelen aktivisták tüntettek Julija Timosenko pere ellen

Julia Tyimosenko, Julija Timosenko, korábbi ukrán miniszterelnök, tüntetés
Vágólapra másolva!
Nélkülözik a komoly jogalapot és a politikai ellenzék elhallgattatását szolgálják az utóbbi idők letartóztatásai Ukrajnában - állítja a Femen nőjogi szervezet, amelynek két aktivistája kedden félmeztelenül fejezte ki nemtetszését amiatt, hogy Julija Timosenko volt ukrán kormányfő ellen per indult.
Vágólapra másolva!

Felmásztak egy autó tetejére, levették a blúzukat, a rendőröket és az ukrán politikusokat gúnyolták a Femen ukrán nőjogi szervezet aktivistái kedden a kijevi Pecserszkij kerületi bíróság épülete előtt - írja a Reuters hírügynökség. A két félmeztelen nő a Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök elleni per idejére időzítette akcióját, szerintük ugyanis az utóbbi idők letartóztatásai komoly jogalap nélküliek, és a politikai ellenzék elhallgattatását szolgálják. A kijevi rendőrség szóvivője azt mondta, a két fiatal nőt huliganizmus miatt letartóztatták, figyelmeztetésben vagy pénzbüntetésben részesülhetnek. Hétfőn a kijevi bíróság újból elutasította Julija Timosenko kérelmét a szabadlábra helyezésről.

Augusztus ötödikén rendelte el az ukrajnai bíróság Timosenko letartóztatását. Az ügyészség kérte az addig lakhelyelhagyási tilalom alá helyezett politikus előzetes őrizetbe vételét, mert Timosenko sorozatosan megsértette az eljárási szabályokat az ellene zajló perben. A politikust azzal vádolják, hogy 2009-ben a kormány jóváhagyása nélkül engedélyezte az orosz gáz magasabb áron való megvásárlásáról szóló szerződések aláírását, amelyek rendkívül előnytelenek voltak Kijev számára.

Forrás: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

A Femen aktivistái szerint a Timosenko elleni büntetőper nélkülözi a komoly jogalapot. További fotókért kattintson a képre!