Öt halott után félbeszakították a belgiumi fesztivált

Pukkelpop fesztivál, Belgium, Hasselt
Vágólapra másolva!
Nem folytatják a szervezők a belga Pukkelpop fesztivált, ahol csütörtökön öten meghaltak, amikor egy erős vihar lecsapott a rendezvény helyszínére. A híradások szerint a szél tíz perc alatt rombolta le a színpadot és a sátrakat.
Vágólapra másolva!

Ötre nőtt a belga Pukkelpop zenei fesztivál helyszínén végigsöprő vihar halálos áldozatainak a száma. A rendezvényszervezők az éjszaka még nem zárták ki teljesen, hogy folytatódhat az esemény, hajnalban azonban úgy döntöttek, félbeszakítják a fesztivált. Csütörtök este vihar tombolt a 31. Pukkelpop fesztiválnak helyt adó városban, Hasseltban és környékén, az ítéletidőben mintegy negyven ember megsérült. Az orkánerejű szél fákat csavart ki, színpadokat, sátrakat és fémszerkezeteket rombolt le a fesztiválon.

Európa egyik legnagyobb szabadtéri fesztiváljának helyszínén csaknem hatvanezer ember volt jelen, amikor lecsapott a vihar. Az idei programban szerepelt Eminem, a Foo Fighters és a Ting Tings is. A híradások szerint a vihar tíz perc alatt rombolta le a színpadot és a környékét - írja a BBC internetes oldala. Az egyik közeli városból több mint húsz mentőautó érkezett a helyszínre, a kevésbé súlyos sérülteket a helyi sportcsarnokban látták el.

Sokan a sátrakban voltak, amikor lecsapott a vihar. Az egyik résztvevő az AP amerikai hírügynökségnek arról számolt be, hogy pánik tört ki, és az emberek késsel próbáltak lyukat vágni a sátrakon, hogy kijussanak.

A Pukkelpop fesztiválon tavaly is történt már tragédia: akkor az Ou Est Le Swimming Pool nevű együttes énekese, Charles Haddon követett el öngyilkosságot a rendezvényen. A múlt héten az Egyesült Államokban, egy indianai fesztiválon ugyancsak összedőlt egy színpad, öt ember halt meg.

Forrás: AFP
További képekért kattintson a fotóra!