Rengett a föld Washington közelében

Vágólapra másolva!
Kiürítették kedden a Capitoliumot és a Pentagont, miután a Richter-skála szerint 5,9-es erősségű földrengés rázta meg kedden Washingtont.
Vágólapra másolva!

A Richter-skála szerint 5,9-es erősségű földrengés rázta meg kedden Washingtont, ezt követően kiürítették a Capitoliumot és a Pentagont. A CNN szerint sérültekről egyelőre nem érkeztek hírek, az épületekben pedig csak kisebb károkat okozott a földmozgás.

A földrengés epicentruma Virginia állam Mineral körzetében, 6 kilométer mélyen volt. A földmozgást a CNN szerint New Yorkban is érzékelték, valamint a Martha's Vineyard nevű szigeten is, ahol Barack Obama amerikai elnök éppen a szabadságát tölti.

A BBC szerint megsérült a washingtoni katedrális és az ecuadori nagykövetség épülete is. A földrengés epicentrumának közelében két nukleáris reaktort is leállítottak. A helyszíni tudósítások szerint Washington utcái néhány perccel a földrengés után megteltek a munkahelyükről evakuált emberekkel.

Az utcán állítólag csak annyi érződött, mintha egy metró ment volna el a járókelők talpa alatt. Más helyszíni beszámolók szerint az épületek jól érezhetően rázkódtak. Nagyjából 30 másodpercre elsötétültek a televíziók, és átmenetileg a mobilhálózat sem működött. A légi forgalom jelenleg szünetel a New York-i JFK reptéren.