Bejelentette lemondását a sokat bírált japán miniszterelnök

Vágólapra másolva!
A legutóbbi felmérések szerint Kan Naoto népszerűsége mindössze 15 százalék volt. A tavaly júniusban hivatalba lépett kormányfőt sok bírálat érte azért, mert nem kezelte megfelelően a Japánt sújtó földrengést, cunamit és atomkatasztrófát.
Vágólapra másolva!

Kan Naoto japán miniszterelnök bejelentette, hogy lemond pártelnöki tisztségéről, ami egyben azt jelenti, hogy távozik a kormány éléről is. Kan pártja, a Japán Demokrata Párt (PDJ) jövő hétfőn választja meg új vezetőjét, aki a miniszterelnöki szék várományosa lesz.

Kan döntése nem váratlan, a japán sajtó régóta biztosra vette lemondását, s csak az időpont tekintetében voltak kételyek. A 64 éves politikust - aki tavaly június óta vezeti a kabinetet - kemény bírálatok érték amiatt, hogy kormánya nem képes megbirkózni az országot egyszerre sújtó három csapás, a földrengés, a szökőár és az atomkatasztrófa következményeivel. Népszerűsége az utóbbi hónapokban 20 százalék alá csökkent. Az elmúlt öt évben hat kormányfő váltotta egymást Japánban.

Júniusban hajszálon múlt, hogy Kan Naoto megnyerte a bizalmi szavazást. Akkor azt ígérte, lemond, miután sikerül elfogadtatnia a költségvetést, a pénzügyi és a megújuló energiát szabályozó törvényt. Ez utóbbi kettőt pénteken fogadta el a japán parlament.

Politikai elemzők szerint bárki legyen is a miniszterlenök utódja, mindent el kell követnie, hogy a mostaninál stabilabb politikai támogatást szerezzen magának. A miniszterelnöki szék egyik legesélyesebb várományosa a népszerű Maehara Szeidzsi volt külügyminiszter. A tv-kamerák előtti fesztelensége miatt gyakran japán Tony Blairként emlegetett 49 éves politikust balközép pártjában a konzervatív szárny hangadójának tekintik.