Mézzel fejezte be éhségsztrájkját az Indiát lázba hozó aktivista

2011.08.28. 11:07

Befejezte tizenkét napja kezdett éhségsztrájkját vasárnap Anna Hazare indiai aktivista, aki korrupcióellenes akciójával az utóbbi évtizedek legnagyobb tüntetéseit váltotta ki az országban, és a kormány hatalmát is megrendítette. Az indiai pénzügyminiszter szombaton a parlamentben jelentette be, hogy "a Ház lélekben" elfogadja Hazare követelését.

A 74 éves férfi Újdelhi egyik központi terén több tízezer ujjongó híve előtt megivott néhány korty kókusztejet, és evett hozzá egy kis mézet. A tömeg nemzeti zászlókat lengetett, Indiát éltette, és hazafias dalokat énekelt. "Ez a tüntetés lecke volt a világ számára" - fordult Anna Hazare a tömeghez, majd beszédet mondott nekik, amelyet élőben közvetített az országos televízió.

Hazare kampánya, amely átütő sikert aratott a városi középosztályok és a falusi népesség körében egyaránt, egy olyan törvénytervezetre összpontosult, amelynek célja, hogy teremtsenek egy korrupcióellenes hatóságot a politikusok és a bürokraták szemmel tartására. Az aktivista a tervezet visszavonását és egy radikálisabb változat elfogadását követelte, s ezt nyomatékosítandó kezdett éhségsztrájkot augusztus 16-án.

Pranab Mukherdzsi pénzügyminiszter szombaton kilencórás parlamenti vita után azt mondta a képviselők előtt, hogy "a Ház lélekben" elfogadja Hazare követelését. A honatyák padjukat verve üdvözölték Mukherdzsi kijelentését. A jogszabályt azonban egyelőre csak a parlament illetékes bizottsága elé terjesztették. "A parlament állást foglalt (...) és a parlament akarata a nép akarata" - nyugtázta a fejleményt Manmohan Szingh miniszterelnök az NDTV hírtelevíziónak nyilatkozva.

A Gandhit imitáló idős aktivista fél Indiát maga mögé állította korrupcióellenes harcával, és teljesen felforgatta Újdelhi életét. A bűnösök felakasztását is megoldásnak tartó aktivistáról itt olvashat bővebben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK