Nem enyhíti, de nem is szigorítja Lengyelország az abortusztörvényét

Vágólapra másolva!
Egy ellenzéki párt az abortusztörvény enyhítése, 450 ezer állampolgár pedig a szigorítása miatt nyújtott be törvényjavaslatot Lengyelországban, de a lengyel parlament alsóháza szerdán mindkettőt elutasította. A kormánypárt jó kompromisszumnak tekinti a jelenleg hatályos törvényt, amely mellett az államfő is kiállt.
Vágólapra másolva!

Elutasította a lengyel parlament alsóháza (szejm) szerdán első olvasatban az abortusztörvény enyhítésére, illetve szigorítására benyújtott két külön törvényjavaslatot. Előbbit az ellenzék egyik pártja javasolta, utóbbi viszont állampolgári kezdeményezés volt.

Az ellenzéki Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) javaslatának elutasítására a 460 tagú szejm 369 képviselője szavazott, 31-en támogatták a javaslatot, ketten tartózkodtak. Az SLD tervezete a terhesség 12. hetéig lehetővé tenné a művi terhességmegszakítást az anya kérésére, emellett az egészségbiztosító támogatná a beavatkozás elvégzését, a fogamzásgátló szereket, valamint a mesterséges megtermékenyítést, és bevezetnék a szexuális oktatást az állami iskolákban.

Elutasította a szejm azt az állampolgári kezdeményezésű törvényjavaslatot is, amely teljesen megtiltaná az abortuszt. A szigorítás hívei szerint a magzat életét fogantatásától kezdve védi az alkotmány, ezért a jelenlegi szabályozás alkotmányellenes.

A 450 ezer állampolgár aláírásával támogatott javaslat azokat a kivételeket is megszüntetné, amelyeket a jelenleg érvényes abortusztörvény tartalmaz: vagyis ha a terhesség az anya egészségét vagy életét veszélyezteti, nemi erőszak vagy vérfertőzés következménye, illetve ha az orvosi vizsgálatok azt jelzik, hogy a magzat súlyos és visszafordíthatatlan egészségkárosodással jönne világra.

A szavazás eredménye előre látható volt, mert a kormányzó Polgári Platform jó kompromisszumnak tekinti a jelenlegi törvényt. Bronislaw Komorowski államfő is a jelenlegi jogszabály fenntartása mellett foglalt állást, és kijelentette, hogy sem a választások előtt, sem utánuk nem lát lehetőséget annak megváltoztatására.