Az új líbiai vezetés tudja, hol van Kadhafi az al-Dzsazíra szerint

Vágólapra másolva!
Az al-Dzsazíra szerint az új líbiai vezetés ismeri Moammer Kadhafi tartózkodási helyét. A katari hírtelevízió az Átmeneti Nemzeti Tanács katonai vezetőjére hivatkozik, de a rejtekhely neve egyelőre nem nyilvános.
Vágólapra másolva!

A Líbiát vezető Átmeneti Nemzeti Tanács tagjai tudják, hogy hol rejtőzködik az ország eddigi vezetője, Moammer Kadhafi - jelentette ki vasárnap délután az al-Dzsazíra katari hírtelevízió tudósítója a testület katonai vezetőjére, Abdul Hakim Belhadzsra hivatkozva. A rejtekhely nevét nem árulták el az al-Dzsazírának.

A líbiai felkelők jelenleg is küzdenek azért, hogy az ország valamennyi települését felszabadítsák a Kadhafihoz hű erőktől. Az elmúlt napok hírei szerint Kadhafi több családtagja is Algériába menekült, Kadhafi viszont feltehetően továbbra is Líbiában tartózkodik.