Óvatosan udvarol Moszkvának David Cameron brit kormányfő

2011.09.12. 18:51

A középpontban az üzleti együttműködés áll, de a két ország viszonyát mérgező ügyekről is szót ejt hétfői moszkvai találkozóján David Cameron brit miniszterelnök, illetve Dmitrij Medvegyev orosz elnök. Moszkvában hat éve nem járt brit kormányfő, az elsősorban Alekszander Litvinyenko 2006-os meggyilkolása miatt fagyos viszony várhatóan ezúttal sem enged fel.

Kétszerezze meg erőfeszítéseit a korrupció elleni küzdelemben - szólította fel Oroszországot David Cameron brit kormányfő hétfőn a Moszkvai Állami Egyetemen elmondott beszédben. Cameron egynapos látogatásra érkezett az orosz fővárosba, ahová részben a brit-orosz kapcsolatok újjáépítésének, részben az üzleti kapcsolatok fejlesztésének céljával utazott. Előtte hat évig nem járt brit miniszterelnök az orosz fővárosban.

A két ország közötti kapcsolatok Alekszander Litvinyenko Nagy-Britanniában élő egykori orosz kém 2006-os meggyilkolását követően váltak fagyossá (a kémügyről bővebben korábbi cikkeinkben olvashat). A Kremlt hevesen kritizáló egykori KGB-s, majd FSZB-s, majd Nagy-Britanniában letelepedett kémet 2006-ban mérgezték meg erősen sugárzó polóniummal. Árnyékot vetett a viszonyra egy korábbi brit nagykövet, valamint a British Council oroszországi irodája munkatársainak zaklatása. Az incidenseket egymás diplomatáinak kiutasítása követte.

Moszkva régóta elutasítja a britek kérését, hogy kiadják a brit hatóságok által a gyilkossággal első helyen gyanúsított Andrej Lugovojt, aki egykor szintén az orosz titkosszolgálat ügynöke volt, jelenleg pedig képviselő az orosz dumában. Az oroszok szerint a bűnösségét tagadó Lugovoj ellen túl kevés a bizonyíték, ezért nem hajlandók kiadni őt.

A fagyos viszonyt jól jelzi, hogy a komoly diplomáciai botrányt okozó gyilkosság óta alig volt magas szintű orosz-brit találkozó. Vlagyimir Putyinnal például 2007 óta nem tárgyalt egyetlen brit diplomata vagy miniszter sem, és 2007-ben is csak egy nemzetközi tanácskozás - az aktuális G8-csúcs - idején találkozott vele személyesen Tony Blair akkori brit kormányfő. A 2008-ban elnökké választott Dmitrij Medvegyevvel többször is találkozott Gordon Brown előző brit kormányfő, igaz, szintén nemzetközi csúcstalálkozókon, Moszkvába ő sem utazott. 2005 óta Cameron az első brit miniszterelnök az orosz fővárosban.

Az utazás célja a brit miniszterelnök szerint részben a két ország közötti kapcsolatok újjáépítése, ezért Cameron - aki találkozik Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel, illetve várhatóan Vlagyimir Putyin kormányfővel is -, alapvetően békülékeny hangnemet ütött meg, de nem hallgatta el a viszonyt mérgező ügyeket sem - tudósított a Guardian brit lap internetes kiadása.

Cameron közölte, hogy újjá akarja építeni a kapcsolatokat, és véget akar vetni az "adok-kapok"-nak. "Elfogadom, hogy a Nagy-Britannia és Oroszország közötti kapcsolat egy ideje nehézkes, és nyíltan kell beszélnünk azokról a témákról, amelyekben még mindig nem értünk egyet, de szeretnék lehetőséget teremteni az együttműködésre" - idézte a brit lap.

A Litvinyenko-ügyről azt mondta, hogy ha egy bűnt elkövetnek, akkor az a bíróságokra tartozik. "Az ő dolguk pártatlanul megvizsgálni a bizonyítékokat, és eldönteni, ki ártatlan, és ki bűnös. A gyanúsítottnak joga van a tisztességes eljáráshoz, az áldozatnak és családjának pedig ahhoz, hogy igazságot tegyenek az ügyükben."

Forrás: AFP/Michael Klimentyev

A találkozó előtt egy, a Sunday Times-nak írt nyílt levélben négy egykori brit külügyminiszter követelte, hogy Cameron vesse fel a Litvinyenko-ügyet az orosz elnökkel folytatott tárgyalásán, illetve, hogy kérje számon az üzleti életet megkeserítő korrupció kérdését is.

Camerontól többen - például Nagy-Britanniában élő orosz emigráns ellenzékiek - várják azt, hogy emberi jogi kérdéseket is felvet a megbeszélésen, például az egykori Jukosz olajcég bebörtönzött igazgatójának, Mihail Hodorkovszkijnak, vagy Szergej Magnyitszkij korrupciót feltáró jogász titokzatos halálának ügyét, de ezekről nem ejtett szót egyetemi beszédében.

Beszélt ugyanakkor a BP brit olajcég ügyéről, amelynek moszkvai irodáiban házkutatást tartottak az orosz hatóságok augusztus 31-én, pár nappal az után, hogy a társaság versenytársa, az amerikai Exxon Mobil északi-sarki kutatásokról kötött megállapodást az orosz állami tulajdonú olajcéggel, a Rosznyefttyel. Cameron azt mondta, az üzleti szereplők joggal várják el a jogállamiság érvényesítését Oroszországban is.

Cameron és Putyin várható találkozóját Borisz Berezovszkij emigráns orosz üzletember történelmi hibának nevezte, ami újabb vérontáshoz fog vezetni. "Minél hosszabban beszélsz egy ország gengszter vezetőjével, annál több áldozat lesz a végeredmény, amíg csak ki nem törlik ezeket a kannibálokat a történetből" - idézte a Guardian.

Cameront kéttucatnyi brit cégvezető is elkísérte. A látogatás célja részben üzleti jellegű: a BBC szerint 215 millió font értékű üzletet köthetnek, amelytől 500 új brit munkahely megteremtését várják.

A BBC moszkvai tudósítója szerint, noha a látogatás célja az volt, hogy enyhítse a fagyos viszonyt, "teljes olvadásról még nincs szó". Hasonlóan nyilatkozott Szergej Pirhodko, Medvegyev külpolitikai tanácsadója is, aki szerint nem várható, hogy újraindulnak a brit-orosz kapcsolatok. "Azt hiszem, a találkozó gyakorlatias és nyugodt lesz. Senki sem vár áttörést, de igazában nincs is erre szükség. Miért harcolnánk? Nem szükséges újraindítani a kapcsolatokat. Ugyanúgy folytatjuk a munkát, ahogy eddig" - idézte a Guardian. A BBC szerint a látogatástól elsősorban azt várják, hogy javulnak majd a két ország közötti kommunikációs csatornák.

KAPCSOLÓDÓ CIKK