Vágólapra másolva!
Meghalt a Kenyában a "Fák Anyjaként" emlegetett Nobel-békedíjas Wangari Maathai. A Nobel-békedíjat 2004-ben a fenntartható fejlődésért, a demokráciáért és a békéért tett erőfeszítéseiért kapta meg.
Vágólapra másolva!

Meghalt Wangari Maathai, az első afrikai nő, akit Nobel-békedíjjal tüntettek ki. A volt kenyai környezetvédelmi államtitkárt rákkal kezelték, egy nairobi kórházban halt meg, 71 éves volt.

Wangari Maathai 1977-ben alapította Zöld Övezet Mozgalom néven azt a szervezetet, amely Afrika elsivatagosodó területein fák millióit ültette el. Sokat tett az afrikai nők jogaiért, és évek óta követelte, hogy a gazdag országok engedjék el a legszegényebb államok adósságait.

Maathait 2002-ben választották be a kenyai parlamentbe, 2003-ban pedig az ország környezetvédelmi államtitkára lett. Az erdőirtások azonban folytatódnak, és ő kilátásba helyezte, hogy megválik tisztségétől.

A Nobel-békedíjat 2004-ben kapta meg. A környezetvédőt hazájában korábban többször megverték és megfenyegették azért, mert védelmezte az afrikai erdőket, és véget akart vetni a korrupciónak.