Dulakodás volt az ENSZ székházában

Vágólapra másolva!
Az ENSZ biztonsági szolgálata és egy tagország biztonsági emberei között dulakodás tört ki múlt pénteken, ami miatt az egyik biztonsági őr kórházba került. Az ENSZ ügyeire szakosodott blog szerint török biztonsági őrök kerültek konfliktusba, de ezt sem ENSZ-hivatalnokok, sem a török küldöttség nem erősítette meg.
Vágólapra másolva!

Dulakodás történt a múlt pénteken az ENSZ New York-i székházában a világszervezet biztonsági szolgálata és egy tagország küldöttségének biztonsági emberei között - erősítette meg egy ENSZ-illetékes hétfőn. A forrás "szerencsétlen félreértésnek" minősítette az incidenst, és nem árulta el, melyik országról van szó.

Az ENSZ-ügyekre szakosodott Turtle Bay blog szerint a már-már verekedésig fajuló lökdösődés Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök biztonsági ügynökeit érintette. A blogban olvasható beszámoló szerint Erdogan éppen egy tanácskozáson vett részt a közgyűlés ülésének otthont adó terem fölötti emeleten, amikor meghallotta, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök történelmi - a palesztin ENSZ-csatlakozásra vonatkozó - beszédének elmondására készül.

A blog szerint Erdogan ekkor odasietett, hogy belépjen a terembe, de környezetének ezt nem engedték. A török őrök azt követelték, hogy főnöküket engedjék be, és elkezdték félretolni az ENSZ biztonsági embereit. Ez utóbbiak ellenálltak, és a Turtle Bay szerint ekkor a törökök ütlegelésbe kezdtek.

Egy illetékes, aki a helyszínen volt, azt mondta, hogy az ENSZ-ügynökök nyomban erősítést kértek, és elzárták a termet, amelynek bejáratánál a dulakodás történt. Martin Nesirky ENSZ-szóvivő szerint a "gyors akció következtében kielégítő módon rendeződött az ügy", és lépések történtek annak megakadályozására, hogy a jövőben hasonló eset bekövetkezzék. Mint ENSZ-források elmondták, a világszervezet egyik biztonsági emberét kórházba vitték. Törökország ENSZ-missziója nem volt hajlandó kommentálni az incidenst.