Egyik utolsó mentsvárában, Tripolitól 170 kilométerre, Bani-Valídban tartózkodik Moammer Kadhafi. A helyi rádión keresztül üzente: "Népem között vagyok, és az elkövetkező napok nem várt megrázkódtatást tartogatnak ennek az ügynökklikknek."

Az al-Líbíja televízió honlapján azt közölte, hogy Kadhafi Líbiában van, és ott is akar mártírhalált halni. A bukott vezető az egyik legnagyobb líbiai törzshöz, a varfalákhoz intézte szavait Bani-Valídban. Ennek a törzsnek a fegyveresei hetek óta harcolnak az új hatalom fegyveres erői ellen.

"Szent háborútokkal ősapáitok hőstetteinek a példáját követitek. Tudnotok kell, hogy én is a harcmezőn vagyok, mint ti" - mondta az ezredes, aki szerint "hazudnak azok, akik hol azt mondják, hogy Kadhafi Venezuelában van, hol pedig azt, hogy Nigerben. Népem között vagyok, és az elkövetkező napok nem várt megrázkódtatást tartogatnak ennek az ügynökklikknek" - hangoztatta.