Levágott fejekkel fenyegetik a drogbandák a mexikói tanárokat

Vágólapra másolva!
A mexikói drogháború elérte az iskolákat is. A drogbandák zsarolása miatt a tanárok sztrájkba kezdtek, így röviddel a tanév kezdete után több iskolát is be kellett zárni. Az egyik iskola mellett egy zsákban öt, oszlásnak indult emberi fejet találtak.
Vágólapra másolva!

A mexikói rendőrség öt emberi fejet talált egy zsákban egy acapulcói általános iskola épülete mellett. A fejek mellett kézzel írt üzenetet, az állam kormányzójának és a drogbáróknak címzett fenyegetést is találtak.

Korábban három lefejezett holttestre bukkantak egy csaknem teljesen kiégett járműben a város másik részén, de egyelőre még nem világos, hogy a holttesteknek közük van-e a tanárok zsarolásához. Az elmúlt időszakban több mint száz iskolát be kellett zárni, mert a tanárok az őket ért fenyegetések miatt szrájkba kezdtek.

A Csendes-óceán partján fekvő Acapulcóban mind több az erőszak, miközben a drogbandák a város ellenőrzéséért harcolnak. A kormány minden eszközzel megpróbál fellépni a bűnszervezetek ellen, amelyek egyre több esetben élnek a zsarolással. A tanév kezdetekor több tucatnyi tanár állította, hogy a bandák erőszakkal fenyegették őket, ha nem adják át nekik a fizetésüket. Guerrero állam kormányzója azt ígérte, hogy megerősítik a járőrök jelenlétét az iskoláknál, és biztonsági kamerákat is felszerelnek, a tanárok azonban továbbra is aggódnak saját maguk és a diákjaik biztonságáért.

A rendőrök és a katonák símaszkban, felfegyverzett konvojokban járják az utcákat. Az Acapulcóban élők szerint azonban a rendőrség már képtelen ellenőrizni a bűnözőket. Előfordul, hogy a szállodák mellett lövöldöznek, korábban pedig már több nőt is lefejeztek.