Lánctalpas kétéltűekkel, puskával a lábuk között járják a mocsarakat a szibériai tajga vadászai, akik még igazi vadonban néznek farkasszemet a barnamedvékkel és jávorszarvasokkal. Azt mondják, a borz húsa betegségek ellen is jó, egy helyi legenda szerint pedig csak az lesz igazi férfi, aki puszta kézzel legyűr egy medvét.

Korábbi riportjaink Szibériából:

A csontos vállú, szemüveges vadász nagy csikorgások közepette sebességbe teszi a lánctalpas járművet, majd köhögő, rángatózó mozdulattal irányba fordítja, és nekilódul a vállig érő fűtengernek. A kanadai gyártmányú kétéltű úgy siklik a szibériai bozót tetején, mint egy hajó, mögötte azonban a lánctalp méter mély csapásokat vág a lápba. "Na ez az a vidék, ahol még rosszul utazni is jobb, mint jól gyalogolni" - fordul hátra vigyorogva a vadász, majd ahogy jobb kéz felől vadkacsa riad fel a nád mögül, fél másodperc alatt kikapja a lába között szorongatott puskát, fél kézzel tüzel, és a madár élettelenül hullik alá. Azt mondja, "kínálta magát".

Fotó: Visnovitz Péter [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

Nyugat-Szibéria ma Oroszország legjelentősebb kőolaj-kitermelő vidéke, hatalmas területeket tűzdeltek tele az olajtársaságok olajkutakkal és vezetékekkel, elhozva az emberi civilizációt a korábban áthatolhatatlan vadonba. Még mindig léteznek ugyanakkor érintetlen erdőségek, ahol a felhőkben röpködő moszkitók között csak néhány eldugott vadászház jelzi az emberi jelenlétet.

"Az asszony még csak egyszer járt itt"

A vadonba nem vezet autóút: az Ob folyó mentén található, már önmagában is isten háta mögötti Alekszandrovszkoje városából nyáron hajón, télen pedig a befagyott folyó jegén lehet megtenni a több mint 100 kilométert, hogy vendéglátóink vadászházáig jussunk. "Alekszandrovszkojében lakunk és dolgozunk, de kinn, a vadászházban élünk igazán" - mondja Szergej, az egyik vadász, miközben motorcsónakját 75 kilométeres sebességre gyorsítja a folyón, és nekilódul a vízi országútnak. Egy darabig versenyt fut egy elhaladó szárnyashajóval, majd az ekkora sebességnél már fekvőrendőrként kalapáló hullámokon megpattanva egy másik folyóágnak veszi az irányt.

"A vadászat itt nem sport. Ez számunkra maga az élet" - mondja komolyan. "Amit itt kilősz, azt vagy megeszed, vagy eladod, de nem szórakozásból ejted el". A vadászházon mégi az látszik, hogy a folyóparti fakunyhó nemcsak a megélhetést szolgálja, de menedék is a hétköznapi, civilizált élet elől.

Fotó: Visnovitz Péter [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

A rönkökből emelt apró ház falán puskák sora lóg, vele szemben kis szaunaépület, mögötte a fabódéban aggregátor, a másikban pottyantós budi. Víz a folyóból érkezik, a lámpákat az aggregátorra kötötték. "Az asszony még csak egyszer járt itt, mondta, megnézi, hol pihengetünk mi" - meséli Szergej. Nem arról van szó, hogy ne jöhetne. De hát ő nem ér rá, dolgoznia kell a család városi üzletében. "Én is a boltunkban segédkezem otthon, de amint végeztem, jövök ki ide" - teszi hozzá vigyorogva.

"Szibériában az a jó"

A vadászház hatalmas, 2800 hektáros szigeten áll, amelyet az Ob két ága vesz körbe, de a tavaszi áradás a belsejében is rengeteg tavat, mocsarat, holtágat hagy maga után. Az erdőfoltokkal tarkított területre Szergejnek és társainak kizárólagos vadászati engedélye van - ez az ő birodalmuk. Szibériában az a jó, hogy hatalmas területek vannak, és aki akar, annak bőven jut ilyen terület - mondják. Ezen szerintük az olajkutak sem változtatnak, mert szinte végtelen mennyiségű földterület áll rendelkezésére annak, aki hajlandó eljönni érte idáig. Egy ekkora vadászterület bérlése pedig itt egyáltalán nem drága - teszik hozzá -, még az egyszerű emberek, munkások is megengedhetik maguknak.

A hatalmas távolságok és az úttalan vadon komoly felkészültséget kíván: nem csak a hetvennel repesztő motorcsónak tesz jó szolgálatot, Szergej és társai lelkesen magasztalják a két éve vásárolt lánctalpasokat is. "Az a kör, amelyet ezzel egy óra alatt teszünk, egy napig tartana gyalog ilyen terepen" - mondja Szergej társa, Viktor Sztyepanovics, miközben átkel egy két méter mély, vízzel teli árkon. Télire külön hójárókat is tartanak, mivel a méteres hóban már a lánctalpas is elakad. Mindezt évtizedek alatt gyűjtötték össze a vadásztársak, akik 1986 óta járnak ide: kezdetben csak egy apró kabinjuk volt, amelyet el is vitt az árvíz.

Fotó: Visnovitz Péter [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

Medvesült, jávorszarvas-leves és borzpecsenye

A vadon közepén található sziget elképesztően gazdag - állítják a vadászok, miközben az apró tavakkal tarkított vidéken dübörögnek végig. "Ez a hely a vadkacsák és a hattyúk szülőhazája" - mutat Viktor Sztyepanovics a horizonton felrebbenő hattyúrajra. Hangjában szentimentális büszkeség remeg: itt töltik a vándormadarak a gyerekkorukat, itt híznak fel a hosszú útra, és innen repülnek el télen délre. De nem Afrikába, annál már jóval keletebbre vagyunk. A dél felé húzó hattyúk és vadludak az Ob mentén Kínába igyekeznek - mondja.

Amíg azonban itt vannak, a zsírjuk a vadászokat is hizlalja - jegyzi meg elégedetten Szergej, és az esti vacsoránál bizonyítja is. Az asztalra sült vadkacsa, jávorszarvasból készült leves, legalább háromféle halétel és egy különös ízű sült is kerül. "Barszúk" - mondja az asztalnál egy harmadik vadász, Iván: "olyan, mint egy kis medve, és a zsírja a betegségek ellen is jó". Majd a teljes értetlenkedésre Szergej digitális fényképezőgépén mutatja meg az elejtett állatot: egy hatalmas borzot eszünk. "De van itt nagy medve is, az a legveszélyesebb" - veszi át a szót Iván. Ő idén már vagy tízzel találkozott.

"Van egy aranyszabály a szibériai vadászok között" - magyarázzák: egy férfi életében legfeljebb ötven medvét ölhet meg. "Én negyvenötnél tartok" - jegyzi meg szemérmesen, miközben fenékig issza vodkáspoharát a medvék egészségére. De mi lesz, ha megvolt az ötvenedik is, és ismét szembejön egy medve? "Levegőbe lehet lőni, vagy futni, mint a veszedelem, de megölni többet nem szabad" - jelenti ki ellentmondást nem tűrően. "Egyébként a medve húsa sem rossz" - teszi hozzá. Azt is megsütik, ha épp puska végre kapnak egyet: "Olyan íze van, mint a marhának".

Fotó: Visnovitz Péter [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

Medvemanccsal a férfivá váláshoz

A szibériai oroszok mindenhol azt mondták az [origo]-nak, hogy a medve jelenti a legnagyobb veszélyt a környéken, de hogy mit kell tenni, ha szembe jön egy, arról már megoszlottak a vélemények. A Mol szibériai leányvállalatának egyik sofőrje, Szása szerint "jobb nem találkozni vele", de ha már szembe jön, hangos zörgéssel és csörömpöléssel lehet elkergetni. Az olajtársaság egyik telepvezetője azt mondja, hogy nem szabad hirtelen mozdulatot tenni, Szergej szerint azonban egyszerűen higgadtnak kell maradni, és lőni. A medve is csak olyan, mint egy nagy kutya - mondja. "Egy állat, egy lövés" - a lőszert nem adják ingyen.

A Nyizsnyevartovszk környéki falvakban a fiatalok között él egy hagyomány, amely szerint csak az válik férfivá, aki "járt már medvével" - meséli Szása. Ez azt jelenti, hogy a fiatalnak késsel, fegyverrel, egymagában kell kimennie az erdőbe, és egymagában le kell győznie egy medvét. Azt avatják férfivá, aki a medve levágott mancsával tér vissza az erdőből - legalábbis Szása így hallotta egy falusi ismerősétől.

Nem is hagyomány, inkább csak játék - teszi hozzá. A vadászok azonban nem viccelnek: Viktor meg is mutatja legfrissebb szerzeményét, egy emberkéz nagyságú medvemancsot. "Ha Magyarországon nem lehet medvét lőni, akkor vidd el ezt, nehogy szégyenben maradj a lányok előtt" - mondja, és hátba vereget erősen.