Elfogták Moammer Kadhafi szóvivőjét

Vágólapra másolva!
A Moammer Kadhafi hatalmát megdöntő felkelők elfogták az ország északi részén a líbiai vezető szóvivőjét. Músza Ibrahím állítólag nőnek volt öltözve, de ezt az értesülést egyelőre nem erősítették meg. A megdöntött rezsimet támogató al-Líbíja televízió internetes hírportálja pénteken ugyanakkor "félrevezető pletykának" nevezte és cáfolta az elfogásról szóló híreket.
Vágólapra másolva!

Az Átmeneti Nemzeti Tanács egyik katonai parancsnoka közölte, hogy Líbia északi részén a felkelők elfogták Moammer Kadhafi szóvivőjét. A rezsimet támogató al-Líbíja televízió internetes hírportálja ugyanakkor pénteken félrevezető pletykának minősítette az elfogásról szóló híreket, amelyet szerintük azért indítottak útnak, hogy "elterelje a figyelmet a lázadók mozgásairól (...) és a Szirtben elszenvedett kudarcaikról".

Moammer Kadhafi szóvivőjét, Músza Ibrahímot a líbiai vezető szülővárosa, Szirt közelében fogták el, a fővárostól, Tripolitól 360 kilométernyire keletre. Az elmúlt hetekben az Átmeneti Nemzeti Tanács képviselőitől még azt lehetett hallani, hogy a szóvivő - és Kadhafi - a fővárostól 170 kilométerre délkeletre fekvő Bani-Valídban van. A parancsnokok bejelentették, hogy "miszrátai forradalmárok" fogták el a volt szóvivőt. Miszráta városa Szirttől nyugatra fekszik, szintén a Földközi-tenger partján. Kadhafi szóvivője állítólag nőnek volt öltözve, de ezt az értesülést egyelőre nem erősítették meg.

Músza Ibrahím azóta szökésben volt, hogy a felkelők augusztus végén elfoglalták Tripolit. A szóvivő a múlt héten még az ellenállás folytatására buzdította Kadhafi megmaradt híveit az ar-Raj szíriai tv-ben.

Mindeközben Niger miniszterelnöke bejelentette, hogy az országában tartózkodó Kadhafi fiút, Szaadi Kadhafi az Interpol körözése ellenére sem adják ki.