Sérült tüntetők ellátásáért ítéltek börtönre bahreini orvosokat

Vágólapra másolva!
Öt és tizenöt év közötti börtönbüntetés kaptak azok az orvosok és nővérek, akik a bahreini bíróság szerint a kormány megdöntésében segédkeztek, mikor a heteken át tartó tiltakozó akciókban megsérült tüntetőket ellátták. Emberi jogi aktivisták szerint a kormány álláspontjának enyhülését mutathatja, hogy a vádlottakat óvadék ellenében szabadlábra helyezték.
Vágólapra másolva!

Börtönbüntetésre ítélt a bahreini bíróság összesen húsz orvost és nővért, akik a vád szerint a kormány megdöntését célzó tüntetéseket segítették azzal, hogy a tüntetésekben megsérült embereket ellátták. A bíróság öt és 15 év közötti büntetéseket szabott ki - írja a BBC csatorna online oldala. A tüntetők akkor sérültek meg, amikor a szunnita többségű arab királyságban a síita lakosok szélesebb jogaiért indított egyik megmozdulást a kormány biztonsági erői szétverték.

Miután azonban több orvos éhségsztájkba kezdett, óvadék ellenében szabadlábra helyezték őket. Emberi jogi aktivisták óvatos bizakodásnak adtak hangot a szabadlábra bocsátás miatt, szerintük ez annak a jele, hogy enyhült a kormány álláspontja. Más kérdés, hogy eközben egy bíróság halálra ítélt egy tüntetőt, aki megölt egy rendőrt.

A főként békés jellegű tüntetéshullám február-márciusban kezdődött az országban, de a megmozdulásokat a a térségbeli, szintén szunnita arab államok - Szaúd-Arábia, Kuvait, Katar és az Egyesült Arab Emírségek - segítségével elfojtotta a bahreini kormány.