Fennmaradhat Észak-Amerika egyetlen legális belövőszobája

2011.09.30. 23:02

Nem kell bezárnia a kanadai Vancouverben működő Insite nevű belövőszobának, ahol az intravénás drogokat használók ellenőrzött körülmények között adhatják be maguknak a szert - mondta ki pénteken nyilvánosságra hozott ítéletében a kanadai legfelsőbb bíróság.

A BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldalának beszámolója szerint a testület 9:0 arányban szavazott arra, hogy fennmaradhasson a 2003-ban megnyílt létesítmény, melynek a 2008 óta hatalmon lévő konzervatív kormányzat nem akarta meghosszabbítani az engedélyét.

A központban a droghasználók a saját maguk által hozott szert steril körülmények között adhatják be, és szükség esetén orvosi segítséget kapnak. Az Insite támogatói szerint ez segít megelőzni a túladagolásokat, visszaszorítja a fertőzéseket, a bűnözést és a nyilvános droghasználatot.

Az ítéletben egyebek mellett az áll: az Insite nyolcéves fennállása során "bebizonyosodott, hogy életeket ment, miközben nincs észrevehetően negatív hatása Kanada közbiztonságára és egészségügyi célkitűzéseire". Kimondja továbbá, hogy a halálesetek és fertőzések veszélye "aránytalanul nagy ahhoz az előnyhöz képest, ami Kanada számára származhat a narkotikumok birtoklásáról elfoglalt változatlan álláspontja képviseletéből".

A BBC szerint a határozat lényegében azt jelenti, hogy egy tartomány - jelen esetben British Columbia - egészségügyi ellátás működtetéséhez fűződő joga felülírja a szövetségi kormány drogpolitikáját, ezért az Insite-hoz hasonló intézmények megnyitása várható más városokban is. Eddig ez az egyetelen nemcsak Kanadában, de egész Észak-Amerikában.

KAPCSOLÓDÓ CIKK