Akár száz forintnak megfelelő összeggel is megdrágulhat egy csomag vaj Dániában, miután életbe lépett a zsíros élelmiszerek különadója. A kormány a kövér emberek számának csökkenését reméli, és jelentős költségvetési bevételt vár az adótül. A példa ragadós lehet, állítólag Nagy-Britanniában is fontolgatják egy hasonló adó bevezetését.

Különadót vetett ki a dán kormány az egészségtelennek minősített, 2,3 százaléknál több telített zsírt tartalmazó élelmiszerekre. Az adó miatt egy csomag vaj ára akár 100 forintnak megfelelő összeggel is nőhet, míg egy zacskó chips körülbelül 25-30 forinttal drágul. Az intézkedéstől a kormány azt reméli, 10 százalékkal csökken az elhízottak aránya, illetve 2,3 milliárd koronával (több mint 90 milliárd forinttal) nőnek a költségvetés bevételei.

A BBC szerint egyes dán fogyasztók felhalmozásba kezdtek az új adó bevezetése előtt. A brit közszolgálati médium által idézett kereskedők bürokratikusnak és diszkriminatívnak tartják az adót, és attól tartanak, a dánok inkább külföldön vásárolnak majd. A BBC szakértőket is megszólaltatott, akik szerint a só, a cukor és a finomított szénhidrátok sokkal károsabbak, mint a zsír.

Hasonló különadót eddig Magyarországon vezettek be a magas só- cukor- és koffeintartalmú élelmiszerekre, illetve Franciaország is tervbe vette a cukros üdítőitalok megadóztatását. A Huffington Post című internetes újság brit kiadása azt írja: valószínűleg Nagy-Britannia is követni fogja a dán példát, hiszen az Egyesült Királyságban a lakosság mintegy 20 százaléka túlsúlyos.