Már csak két szocialista kihívója van Sarkozynek

A szavazatok többségének összeszámolása után két politikus emelkedett ki a francia Szocialista Párt elnökjelöltségért folyó előválasztásán, így várhatóan kettejük között dől el, ki indulhat a jelenlegi elnök, Nicolas Sarkozy ellen. Az élen a párt volt elnöke állt, a második a jelenlegi elnök volt közel egymillió szavazat feldolgozása után.

Várhatóan Francois Hollande és Martine Aubry küzdhet meg a francia Szocialista Párt elnökjelöltségéért jövő vasárnap - ezt mutatják az adatok a közel egymillió szavazat összeszámolása után.

Az Associated Press (AP) szerint Hollande 39, Aubry 30 százaléknál járt abból a hat politikusból, akik a jelöltségért küzdöttek a francia elnöki előválasztáson. Az első fordulóban várhatóan egyik politikus sem tudta megszerezni a szükséges többséget, ezért jövő vasárnap második fordulót tartanak. Ezen a két legtöbb szavazatot kapó jelölt küzdhet meg azért, hogy melyikük szálljon szembe Nicolas Sarkozy jelenlegi elnökkel.

Estig 977 ezer szavazat eredményét rögzítette a párt szavazatszámláló bizottsága, de vasárnap közel 1,5 millió pártválasztó vett részt a voksoláson. Mivel a harmadik jelölt, Arnaud Montebourg csak 17 százaléknál tartott estig, valószínűtlen, hogy bárki beérje a Hollande-ot és Aubryt, így várhatóan ők küzdenek meg a szocialista elnökjelöltségért. Hollande korábban volt a párt elnöke, Aubry pedig jelenleg vezeti a Szocialista Pártot. A párt jó esélyekkel indul az elnökválasztáson Sarkozy népszerűtlensége miatt - írta az AP.

A választások előtt Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap korábbi vezetője számított Nicolas Sarkozy legesélyesebb kihívójának, de szexbotrányba keveredve kiesett az indulók közül.