Kórházba került Ratko Mladic

Vágólapra másolva!
Egy szerb lap információ szerint tüdőgyulladás miatt kórházba szállították Ratko Mladicot a hágai Nemzetközi Törvényszék börtönéből. Hága szerint Mladic az 1995-ös srebrenicai vérengzés felelőse.
Vágólapra másolva!

Kórházba vitték Ratko Mladicot, a boszniai szerbek egykori katonai vezetőjét - jelentette kedden egy belgrádi újság. A Blic értesülése szerint a tavasszal elfogott és a Nemzetközi Törvényszék scheveningeni börtönébe szállított Mladicnak tüdőgyulladása van. Ezt a 69 éves vádlott ügyvédje, Milos Saljic közölte az újsággal. A hét végén a Dnevni Avaz nevű szarajevói lap azt írta, hogy Mladic összeesett a börtöncellájában. Október elején lezajlott legutóbbi bírósági kihallgatása alkalmával pedig rosszullétre panaszkodott.

Mladicot 15 évi bujkálás után idén májusban fogták el egy vajdasági faluban, ahol háborítatlanul élt Milorad Komadic álnéven. A hágai törvényszék többek között a srebrenicai vérengzés felelősének tartja. A kelet-boszniai településen Mladic parancsnoksága alatt álló szerb csapatok mintegy 8000 ezer muzulmán férfit és fiút mészároltak le 1995 júliusában. Mindent Ratko Mladicról egy helyen itt talál.