Idegenként kezelik a kettős állampolgárokat Szlovákiában

Vágólapra másolva!
Le kell adniuk személyes okmányaikat és kilencven nap után tartózkodási engedélyt kell kérniük a Szlovákiában élő kettős állampolgároknak - írja a pozsonyi Új Szó keddi száma. Akár háromezer eurós büntetést is fizethet, aki nem jelenti be, hogy időközben felvette egy másik ország állampolgárságát is.
Vágólapra másolva!

Idegenként tekint a szlovák belügyminisztérium a Szlovákiában elő, de külföldön állampolgárságot szerzett polgárokra - írja az Új Szó című magyar napilap keddi száma. A tárca szerint az ilyen személyekre az idegenrendészeti törvény vonatkozik, tehát például 90 napot meghaladó ottlét után be kell jelentkezniük a rendőrségen és kérvényezniük kell a tartózkodási engedélyt. A törvény magát az eljárást nem részletezi, csak kimondja, hogy az illető idegenné vált.

A belügy által kidolgozott törvénymagyarázatban az áll, hogy aki felveszi más ország állampolgárságát, annak ezt a tényt haladéktalanul jelentenie kell a lakhelye szerinti körzeti hivatalnak, amely az információt továbbítja az illetékes intézményeknek. "A lényeg az, hogy aki felveszi más ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti a szlovákot, külföldi állampolgárrá válik, köteles visszaadni a személyi igazolványát és az útlevelét" - mondta Jozef Simko, a belügy egyik főosztályvezetője.

"Ha nem jelenti be a változást, akkor bizonyára tudja, hogy kihágást követ el, amiért akár háromezer eurós pénzbírságot is kaphat. Az állampolgársági törvény nem szakácskönyv, hogy pontosan meg kellene benne határozni az egyes lépéseket. Elég, hogy rögzíti, mikortól veszíti el az érintett a szlovák állampolgárságát" - mondta az Új Szó szerint Olga Plisnáková, a belügyminisztérium általános belső igazgatási főosztályának vezetője.