Előrehozott választások lesznek márciusban Szlovákiában

2011.10.12. 16:31

Robert Fico, szlovák ellenzéki vezető bejelentette, hogy megállapodtak a kormánykoalíció pártjaival, hogy márciusban előrehozott választásokat tartanak.

A Bumm.sk című szlovák internetes újság szerint a szlovákiai kormánypártok megegyeztek az ellenzékkel arról, hogy 2012 márciusában előre hozott választásokat tartanak.

A lap azt írja, hogy a kormány a választásokig továbbra is Iveta Radicová vezetésével működik, de a minisztereket visszahívják, ha Ivan Gasparovic államfő visszatért indonéziai látogatásáról.

Az Iveta Radicová vezette szlovák kormány kedden késő este bukott meg, miután a parlamenti képviselők nemmel szavaztak az eurós mentőalap kibővítésére. Az uniós csomagról szóló szavazást kedd délelőtt Radicová kötötte össze a kormány elleni bizalmatlansági indítvánnyal.

Az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) vezetője, Robert Fico és a kormány legfőbb erejét adó Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) irányítója, Mikulás Dzurinda arról állapodott meg szerdán, hogy az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) kiterjesztését még péntekig megszavazzák a parlamentben.

Írásunkat bővítjük.

KAPCSOLÓDÓ CIKK