Nem bánták volna a feltételezett iráni merénylők pár tucat ember halálát

2011.10.12. 12:17

Egy mexikói drogkartellbe beépült amerikai ügynök buktatta le azokat az irániakat, akik az FBI szerint merényletet akartak elkövetni az Egyesült Államokban. Az FBI úgy tudja, az egyik feltételezett merénylő azt mondta, nem nagy ügy, ha meghal pár tucat ember, miközben felrobbantják a szaúdi nagykövetet.

Két iráni származású férfi ellen emeltek vádat New Yorkban, mert az amerikai igazságügyi minisztérium szerint a teheráni kormány támogatásával meg akarták ölni Szaúd-Arábia washingtoni nagykövetét. Egyikük, az 56 éves, amerikai és iráni útlevéllel is rendelkező Manssor Arbabsiar, a másik pedig Gholam Shakuri, aki tagja az iráni rendfenntartó erők különleges egységének és az iráni rendszer legerősebb támaszának számító Forradalmi Gárda egyik speciális műveleti egységének - írja az FBI.

A két férfi a vád szerint Adel al-Dzsubeir szaúdi nagykövet elleni pokolgépes merényletet tervezett egy olyan étteremben, ahol a diplomatán kívül még 100-150 ember tartózkodott volna, köztük az amerikai kongresszus tagjai, és Szaúd-Arábia, valamint Izrael washingtoni nagykövetségét is meg akarták támadni. Arbabsiart szeptember 29-én tartoztták le a New York-i Kennedy repülőtéren, ügyében az első tárgyalást szerdán tartják, amennyiben bűnösnek találják, akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat. Feltételezett társa még szabadlábon van.

"A bűnüldözés és hírszerzés összehangolt tevékenységének köszönhetően sikerült megakadályoznunk a merényletet, mielőtt bárkinek is baja esett volna" - idézi az FBI honlapja a New York-i főügyészt.

Forrás: AFP/Win McNamee
Sajtótájékoztatót tart az FBI és az amerkaik igazságügyi minisztérium a tervezett merényletről

A vád szerint az összeesküvés résztvevő 2011 tavaszától októberig azt tervezték, hogy megölik a szaúdi nagykövetet. Arbabsiar többször is találkozott egy mexikói drogkartell tagjaival, és felbérelt embereket a nagykövet megölésére. Átutalt 100 ezer dollárt egy amerikai bankszámlára, amiből az FBI szerint a gyilkost fizették volna.

A július 14-ei mexikói találkozón az egyik bérgyilkos azt mondta Arbabsiarnak, hogy szüksége van négy emberre a gyilkosság végrehajtásához, ami összesen másfél millió dollárba fog kerülni. Arbabsiar nem tudta, hogy mindvégig az amerikai kábítószer-ellenes hatóság (DEA) egyik beépített emberével tartotta a kapcsolatot, akiről azt gondolta, hogy a mexikói drogmaffia embere.

Arbabsiar beleegyezett a másfél millió dollár kifizetésébe és a vád szerint kijelentette, hogy a nagykövet megölésének minden egyéb merényletet meg kell előznie. Egy július 17-ei, szintén Mexikóban tartott találkozón, az FBI erről szóló jelentésében csak CS-1 néven emlegetett beépített bérgyilkos felvetette annak lehetőségét, hogy ártatlan áldozatokkal járhat a merénylet. Arbabsiar azonban jelezte, "végezni akarnak [a nagykövettel], akkor is, ha százaknak kell vele mennie, basszák meg".

Az FBI által nyilvánosságra hozott információk szerint ezen a talákozón beszélték meg azt is, hogy amerikai étteremben robbantanak majd. A tervről Arbabsiar azt mondta az FBI szerint, hogy "nem nagy ügy". Szeptember 28-án Arbabsiar Mexikóba repült, azonban a hatóságok megtiltották neki az országba való belépést, és visszafordítták. Egy nappal később a Kennedy-reptéren letartóztatták. Néhány órával őrizetbe vétele után vallomást tett a készülő merényletről, és azt mondta, az iráni Forradalmi Gárda tagjai tisztában voltak a tervekkel, jóváhagyták az általa felbérelt bérgyilkost és a költségeket is ők állták. 

Az CNN szerint az amerikai hatóságok az állítólagos összeesküvés felderítése folyamán mindvégig kapcsolatban álltak a szaúdi hatóságokkal és a nagykövettel is. Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szóvivője "légből kapottnak" és "gyerekmesének" minősítette az amerikai vádakat. Az elnök egyik tanácsadója szerint "előregyártott forgatókönyvről" van szó, amelynek célja, hogy "elvonja az amerikai közvélemény figyelmét az Egyesült Államok belső problémáiról. Az amerikai igazságügyminiszter bejelentette, hogy az Egyesült Államok felelősnek tartja Iránt az összeesküvésért, és hogy a Fehér Ház, valamint az amerikai külügy- és a pénzügyminisztérium hamarosan lépéseket tesz Teheránnal szemben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK