Soha nem látott nagyságú sztrájk kezdődik Görögországban

Görögország, Athén, tüntetés, sztrájk, államcsőd, gazdasági válság
Vágólapra másolva!
A következő két napban még a szemetet sem szedik össze Görögországban, zárva lesznek az üzletek, irodák, hivatalok az általános sztrájk miatt, amelyhez most először csatlakoznak a kereskedők is. A Malév nem törli járatait a görög sztrájk miatt.
Vágólapra másolva!

Általános sztrájk kezdődik Görögországban, bezárnak az irodák, az üzletek, nem szállnak fel a repülőgépek és a hivatalok sem lesznek nyitva - írja internetes oldalán a BBC brit közszolgálati médium.

A kétnapos sztrájkot azért tartják, mert a görög parlament az utolsó körben szavaz a megszorító intézkedésekről, köztük adóemelésekről, fizetések csökkentéséről és a munkahelyek csökkentéséről.

Szerdán és csütörtökön mintegy 2,5 millió dolgozót, a görög dolgozók közel felét képviselő két legnagyobb szakszervezet hirdetett általános sztrájkot. A dolgozók azt tervezik, hogy a parlament előtt gyűlnek össze, hogy így tiltakozzanak a megszorítások ellen.

Forrás: AFP/Angelos Tzortzinis
Bezárt athéni reptér

Az elmúlt hetekben kibontakozó tiltakozások szinte minden gazdasági szektort érintettek, a kormányzati hivatalok bezárásától egészen addig, hogy még a kukások sem szedik össze a szemetet - írja a BBC. A munkabeszüntetéshez most először csatlakoznak a magánszektor dolgozói, boltosok, kiskereskedők is.

A Malév közleménye szerint a szerda déli athéni és thesszaloniki, illetve az esti athéni, valamint a csütörtök déli athéni járat a menetrendnek megfelelően közlekedik.

A nemzetközi pénzügyi közösség - az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Központi Bank - azt várja Athéntől, hogy következetesen és szigorúan vigye végig a tavaly májusban jóváhagyott, 110 milliárd eurós mentőcsomag feltételéül szabott takarékossági és reformintézkedéseket. Amennyiben Athén nem kapná meg a pénzt, októberben nem tudná kifizetni a nyugdíjakat és a közalkalmazottak bérét.

Vasárnap EU-csúcs lesz, amelyen várhatóan komoly vita lesz arról, hogy - tervezett és ellenőrzött módon, de - engedjék-e csődbe menni Görögországot. Ennek lehetőségét már Jean-Claude Juncker luxemburgi külügyminiszter, illetve Jens Weidmann, a német jegybank elnöke is felvetette. Ez azt jelentené, hogy a görög államadósság legalább felét soha nem kapnák vissza a hitelezők. Emiatt több nagy bank is nehéz helyzetbe kerülne, így ezek védelméről is gondoskodni kell.