"Precedensre és nem halott diktátorokra van szükség" - reakciók Moammer Kadhafi halálhírére

2011.10.20. 15:48

Líbia ünnepel, az emberek pedig Moammer Kadhafi elfogásának körülményeit taglalják. Órákon át érkeztek megerősítések arról, hogy valóban életét vesztette Moammer Kadhafi, az Átmeneti Nemzeti Tanács végül délután fél öt magasságában hivatalosan is bejelentette, hogy a korábbi líbiai vezető életét vesztette szülővárosa, Szirt ostromakor.

Felkorbácsolták az indulatokat a Moammer Kadhafiról szóló legfrissebb hírek, több ezer twitterező mondta el véleményét az órákon lebegtetett hírről, miszerint Moammer Kadhafit megölték szülővárosában, Szirtben. A brit Guardian élő blogja idézett egy helyszínen tartózkodó tudósító Twitter-bejegyzéséből. Lindsey Hillsum szerint az emberek hangosan dicsőítették Allahot, amikor a televízió feltehetőleg a halott Kadhafiról mutatott képeket. Mint írta, Tripoli megőrült a hír hallatán. Egy arab twitterező örömét fejezte ki, amikor meghallotta, hogy Szirt felszabadult. Mint írta, Kadhafi talán halott, és alig bírja visszatartani a könnyeit. Egy Tripoliban tartózkodó líbiai szerint a város kikötőjében hangosan tülkölnek a hajók. Állítása szerint alig bírja visszafogni magát, hogy ne kezdjen el hangosan ünnepelni.

Forrás: AFP/Philippe Desmazes
Líbia ünnepel, de még nem tudni, mi történt pontosan. A képre kattintva galéria nyílik!

Egy ausztriai twitterező abban bízik, hogy igaz a hír, és Líbiának lesz lehetősége igazságot szolgáltatni Moammer Kadhafival szemben. A dél-afrikai Eric azt írta e-mailben a BBC-nek, hogy az Átmeneti Nemzeti Tanács megnyerte a csatát, és mihamarabb új kormányt kell alakítani, de úgy, hogy Líbia lakói kormányoznak, nem pedig az ÁNT. Egy arab twitterező szerint mindegy, hogy Moammer Kadhafi életét vesztette, vagy elfogták, a lényeg, hogy Líbia felszabadult. Egy másik twitterező emlékeztet Oszama bin Laden halálára, amikor az al-Kaida vezetőjének testét hullámsírba temették, és egy darabig tartotta magát a hír, amely szerint Bin Laden valójában túlélte a támadást. Mint írja, nem megengedhető, hogy hasonló megtörténhessen még egyszer.

A mikroblogon ugyanakkor voltak olyanok is, akik azt remélték, Kadhafi még életben van, mert a "nemzetközi jognak precedensre és nem halott diktátorokra van szüksége". Felbukkantak olyan vélemények is, hogy Kadhafi igazi harcosként halt meg, és a halála után Afrika gyarmatosítása következhet. Az egyik twittelő szerint Kadhafi meggyilkolása nem igazságszolgáltatás, hanem bosszú volt. A La Repubblica című olasz lap szerint a korábban Kadhafival jó viszonyt ápoló Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök első reakciója a volt líbiai vezető halálhírére annyi volt: "Sic transit gloria mundi", vagyis "Így múlik el a világ dicsősége".

KAPCSOLÓDÓ CIKK