Bejelentették Líbia felszabadulását

Vágólapra másolva!
Líbia új vezetői vasárnap ünnepélyesen bejelentették az ország felszabadulását, és kinyilvánították, hogy a líbiai jogrendszer alapja az iszlám jog, a saría lesz.
Vágólapra másolva!

Nyolc hónapos polgárháború után Líbia felszabadult - közölte Bengáziban több tízezer ember előtt Abdel-Hafiz Goga, az Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) második embere, aki líbiai trikolórba burkolva tartotta beszédét.

Musztafa Abdel-Dzsalíl, az ÁNT vezetője a pódiumon letérdelve imádkozott, majd közölte: "muzulmán nemzetként az iszlám saríát tekintjük a törvényhozás forrásának, s ezért minden olyan törvény, amely ellentétes az iszlám elveivel, érvényét veszti". A líbiai vezető megbocsátásra, toleranciára és megbékélésre szólította fel honfitársait, hangsúlyozva, hogy meg kell szabadulniuk a gyűlölettől és az irigységtől. "Felszólítom a líbiaiakat, hogy fogadják el a törvények uralmát, és erőszakkal ne akarjanak jogokat szerezni maguknak" - fogalmazott Abdel-Dzsalíl.

Azt is kijelentette, hogy Líbia továbbra is betartja minden nemzetközi szerződését. Musztafa Abdel-Dzsalíl azt mondta, hogy olyan bankokat hoznak létre, amelyek "a kamatszedés elvét elutasítják".

Mahmúd Dzsibríl, az ÁNT második embere közölte: már zajlanak a tárgyalások az átmeneti kormány felállításáról. Mint elmondta, ő maga nem vesz részt ebben a kormányban, amelynek felállítása egy hónapig is tarthat.