Kézigránáttal támadtak egy bárra Nairobi központjában

Vágólapra másolva!
Egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta a felelősséget a nairobi bárban elkövetett kézigránátos támadásért, amelyben tucatnyian megsérültek. Az Egyesült Államok egy nappal korábban figyelmeztetett lehetséges terrorcselekményekre. A támadást egy héttel az után követték el, hogy Kenya katonákat vezényelt a szomszédos Szomáliába.
Vágólapra másolva!

Kézigránátot dobott egy férfi hétfő hajnalban egy bárba a kenyai főváros központjában, a robbanásban 14 ember megsebesült - jelentette a rendőrség. Az Egyesült Államok nairobi nagykövetsége éppen egy nappal korábban figyelmeztette az amerikai állampolgárokat, hogy bármikor terrortámadást követhetnek el külföldiek ellen Kenyában.

A Capital nevű kenyai hírrádiónak egy szemtanú elmondta, hogy a biztonsági őrök hajnali három óra körül beengedtek egy férfit a bárba, aki bent eldobott egy kézigránátot, majd kimenekült. Egyelőre egyetlen szervezet sem jelentkezett, hogy az ő embere követte volna el a támadást, de a rendőrség a szomáliai iszlamista milíciát, az al-Shabaabot gyanúsítja. "Összefüggést állapítottunk meg az al-Shabaab közelmúltbeli fenyegetései és a támadás között, és ezért arra kérjük a lakosokat, hogy legyenek éberek és működjenek együtt a rendőrökkel" - mondta Antony Kibuchi nairobi rendőrfőnök. A sebesülteket mind kórházba kellett szállítani.

Az amerikai nagykövetség minapi közleményében azt írta: hiteles forrásból arról értesült, hogy bármikor terrorcselekményt követhetnek el olyan kenyai létesítmények, épületek ellen, ahol külföldiek szoktak megfordulni, például bevásárlóközpontokban vagy diszkókban. A washingtoni külügyminisztérium tavaly decemberben már egyszer figyelmeztette az amerikaiakat, hogy ne utazzanak Kenyába, mert ott "folyamatos terrorveszély van, és nagyon elterjedt a bűnözés".

A kenyai kormányhadsereg egy héttel ezelőtt behatolt Szomália területére, emberrablók - feltehetően az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat szövetségesének tartott al-Shabaab iszlamista milícia tagjainak - üldözésére hivatkozva. Bár az Afrikai Unió békefenntartói és a szomáliai kormánycsapatok nagyrészt már kiverték a milícia fegyvereseit Mogadishuból, a szervezet azzal fenyegetőzött, hogy támadásokat hajt végre a fővárosban, a múlt hétfőn pedig Kenyában végrehajtandó terrorcselekményeket is kilátásba helyezett, ha Kenya nem vonja vissza Szomáliába vezényelt katonáit.

Kenya a múlt héten jelentette be, hogy a szomáliai katonai művelet után nagyszabású biztonsági akció keretében kisöpri a fővárosból az al-Shabaab szimpatizánsait - írja a BBC brit közszolgálati médium internetes oldala.