Szlovénia visszavonta a biztonsági tanácsi tagságra vonatkozó pályázatát, így maradt Azerbajdzsán az egyetlen jelölt a 2012-2013-as időszakra, de még így is meg kellett szereznie a 193 tagország kétharmadának támogatását.

Januártól Azerbajdzsán tölti be az ENSZ BT kelet-európai nem állandó tagja posztját - jelentette internetes oldalán a Reuters nemzetközi hírügynökség. Azerbajdzsán mellett az ENSZ BT nem állandó tagja lesz Guatemala, Marokkó, Pakisztán és Togó.

Miután Szlovénia visszalépett, Azerbajdzsán 155 szavazatot kapott az ENSZ közgyűlésében. Azerbajdzsán megválasztásával ez az első eset, hogy egy volt szovjet tagköztársaság ül a BT egyik székébe. A Reuters nyugati diplomatákra hivatkozva azt írta, hogy a döntéshozók szerint Azerbajdzsán ellen fog állni az újabb iraki és szíriai szankciót sürgető Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak is.

A Kelet-Európának járó BT-helyről szóló szavazás első fordulójában, pénteken Azerbajdzsán 74, Szlovénia 67 szavazatot kapott, az 52 szavazattal harmadik helyen végző Magyarország pedig nem jutott tovább a következő szavazási fordulóba.

Mivel a BT-tagság elnyeréséhez a szavazatok kétharmadára, 129 voksra van szükség, az azeriek és a szlovének további, összesen tizenhat fordulón át küzdöttek a helyért. A tizenhatodik, hétfői szavazás után azonban Szlovénia visszavonta jelöltségét.

Magyarország egyébként az elmúlt hónapokban komoly lobbitevékenységet folytatott, hogy elnyerje a világ országainak támogatását a BT-tagsághoz, és a világ összes országát megszólította ennek érdekében (a magyar lobbiról itt olvashat).

Ha sikerült volna, a BT-tagsággal a magyar diplomáciának is közvetlen beleszólása lett volna a legfontosabb világpolitikai kérdésekbe, a BT határozatai ugyanis az egész világra nézve kötelező érvényűek (A BT jelentőségéről itt talál részleteket).

Kőrösi Csaba magyar ENSZ-nagykövet ugyanakkor korábban azt mondta, hogy azt sem tekintik kudarcnak, ha nem kerülünk be a BT-be, mert a kifejtett lobbi segített globálissá tenni a magyar külpolitikát, és ez mindenképpen pozitív eredmény.