Több ezren töltötték az éjszakát a szabad ég alatt a vasárnapi törökországi földrengés után két nappal. A földrengés halottjainak száma 350 fölé nőtt, a török hatóságok szerint kétezer épület semmisült meg, 1300 embert ápolnak kórházban.

Nőtt a vasárnapi törökországi földrengés halottainak száma, a török hatóságok jelentése szerint legalább 366 ember vesztette életét a 7,2-es erősségű földrengésben, amelynek következtében több mint kétezer épület is megsemmisült - jelentette az Associated Press amerikai hírügynökség kedden.

Hétfőről keddre virradóra továbbra is több ezren töltötték az éjszakát a szabad ég alatt vagy sátrakban. A földrengés epicentrumának számító Ercis városában a hőmérséklet nagyjából nulla fok. Török jelentések szerint nehezen halad a mentés, a mentőszolgálat tagjainak nehézséget okoz a túlélők kimentése a romok közül. A brit BBC úgy tudja, hogy az éjszaka egyetlen túlélőt sem találtak a romok alatt. Szakértők szerint a halottak száma elérheti az ezer főt, jelenleg 1300 sérültet ápolnak kórházban. Később a Reuters arról adott hírt, hogy életben találtak meg egy kéthetes csecsemőt a romok alatt, nem sokkal később egy hét emeletes ház pedig összedőlt Van városában.

Évek óta nem volt ilyen erős földrengés Törökországban. A rengés epicentruma Van tartományban található, a legnagyobb pusztítást Van és Ercis városában végezte. Törökország még nem kért külföldi segítséget a katasztrófa miatt.