Négy nap után is találtak túlélőt a törökországi romok alatt

2011.10.27. 11:10

Hivatalos adatok szerint 523-ra emelkedett a vasárnapi törökországi földrengés áldozatainak száma. Egy 19 éves fiút négy nap után húztak ki a romok alól a mentőalakulatok. A török kormányfő közben visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint nem elegendőek az ország keleti részén szerencsétlenül járt lakosoknak küldött segélyszállítmányok.

Kilencvenegy órával a törökországi földrengés után egy 19 éves fiút húztak ki élve egy épület romjai alól a mentőalakulatok Ercisben, a katasztrófa által leginkább sújtott városban. A diákot azonnal kórházba szállították. A szerdán kimentett két tanárnő és egy fiatal fiú után ő az első túlélő, akit a mentőalakulatok megtaláltak. A hivatalos adatok szerint szerda óta 523-ra nőtt a halálos áldozatok és 1650-re a sebesültek száma. Eddig 185 embert sikerült élve kimenteni a törmelékek alól.

Sajtóértesülések szerint egyre dühösebbek a kelet-törökországi földrengés károsultjai a segélyküldemények eljutásának lassúsága miatt. A török kormányfő szerdán elismert bizonyos kezdeti "hiányosságokat", de hangsúlyozta, hogy a hanyag, selejtes építkezések is hozzájárultak a halottak nagy számához. "Kezdetben, az első 24 órában valóban voltak hiányosságok, ezt elismerjük" - mondta Recep Tayyip Erdogan, azt bizonygatva, hogy "az állam mozgósította minden intézményét" a szerencsétlenül jártak megsegítésére. A földrengés sújtotta Van tartomány károsultjai főként a sátrak lassú eljuttatásáért bírálták a hatóságokat, és hátrányos etnikai megkülönböztetést emlegettek.

Erdogan visszautasította e kritikákat, "bőségesen elegendőnek" ítélve a küldött 15 ezer sátrat. A károk súlyosságát a földrengésbiztos építkezési normák be nem tartásának tulajdonította, és új, a földmozgásokkal szemben ellenállóbb épületeket ígért a túlélőknek.

KAPCSOLÓDÓ CIKK