A földrengés után öt nappal is találtak túlélőt a törökországi romok alatt

Vágólapra másolva!
Először a kezét látták meg a romok alatt, majd beszélni kezdtek ahhoz a 13 éves fiúhoz, akit egy hétemeletes ház romjai alól húztak ki öt nappal a vasárnapi törökországi földrengés után. A fiúval együtt 187 embert mentettek ki a romok alól, a halottak száma péntekre megközelítette a hatszázat.
Vágólapra másolva!

Öt nappal a törökországi földrengés után újabb túlélőt találtak a romok alatt: péntek hajnalban Ercis városában, egy összedőlt ház alól húztak ki a mentőalakulatok egy 13 éves fiút - írja a brit Guardian online kiadása.

A Ferhat Tokay névre hallgató fiú nyakmerevítőt kapott, és hordágyon vitték a romok mellett várakozó mentőautóba. "Az érzéseim megmagyarázhatatlanok. Olyan volt, mintha a saját fiamat húztam volna ki" - mondta a Reuters hírügynökségnek a mentőakció egyik résztvevője. "Akkor kezdtünk el ásni, amikor megláttuk a kezét, majd beszélni kezdtünk hozzá. Ő azt mondta, éhes és szomjas" - mesélte a mentőalakulat tagja. Tokay felszínre hozása után nagyjából ötven ember folytatta az ásást abban a reményben, hogy további túlélőket találnak. A ház tíz lakóját továbbra sem találják, és semmi jel nem utal arra, hogy még életben lennének.

Forrás: MTI/EPA

Öt nap után mentették ki a romok alól a 13 éves török fiút

Vele együtt már 187 embert sikerült kimenteni a Van tartományban összeomlott épületek romjai alól annak ellenére, hogy a munkát eső és hó is nehezíti. A rendkívüli helyzetek hivatalának péntek reggel közölt adatai szerint a katasztrófának eddig 570 halottja és 2555 sérültje van. Csütörtökön egy 19 éves fiút szabadítottak ki a romok alól.

A törökországi földrengésről szóló [origo]-s cikkeket itt olvashatja.