Meghibásodás miatt nem szállt fel egy kínai légitársaság új Airbusa

Vágólapra másolva!
A China Southern az első kínai légitársaság, amely vásárolt a több mint ötszáz férőhelyes óriásgépből.
Vágólapra másolva!

Tizenkét nappal az Airbus A380-as óriásgép kínai debütálását követően "műszaki hiba" miatt felfüggesztették a repülőgép üzemeltetését - jelentette be szombaton a China Shouthern légitársaság. A gépnek szombaton Pekingből Sanghajba kellett volna repülnie, de a hivatalos közlemény szerint erre - a meghibásodás miatt - nem kerülhetett sor.

Az utasokat egy másik gép vitte a célállomásra. A probléma kiküszöböléséhez külföldről kell anyagot a helyszínre szállítani - közölte a légitársaság, amely a hiba jellegéről nem adott információt, de bocsánatot kér az utasoknak okozott kellemetlenségért. Az A380-as óriásgép október 15-én landolt először Pekingben, s első menetrend szerinti járatait a főváros és Kuangcsou (Guangzhou) között két nappal később kezdte meg. A gép október 27. és 29. között a Peking-Sanghaj vonalon közlekedett volna, s ezt követően tervezték, hogy nemzetközi célállomásokra indítják a gépet. .

A China Southern az első kínai és a világon a hetedik légitársaság, amely a leggazdaságosabbnak tartott A380-asból vásárolt. Az öt megrendelt gépből eddig egy érkezett meg, a másodikat decemberre várják, míg a többi hármat 2012-ben kapja meg a társaság. A már használatba vett gépen 506 utas kaphat helyet, köztük 8 első osztályú, luxus kategóriás ülő, illetve fekvő helyen. Az üzleti osztályon utazóknak ugyancsak 70, ággyá alakítható ülés áll a rendelkezésére.