Megválasztották Líbia ideiglenes miniszterelnökét

Vágólapra másolva!
Líbia átmeneti vezetése megválasztotta az arab ország új miniszterelnökét, Abdul al-Rahim al-Kíb tripoli származású akadémikus már a voksolás első körében megkapta a szükséges 26 szavazatot az Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) 51 tagjától.
Vágólapra másolva!

Eredetileg tíz jelölt volt versenyben, öten közülük hétfőn visszavonták a jelöltségüket. Al-Kíb a következő napokban állítja össze kormányát, mely az általános választásokig irányítja majd az országot.

Az ÁNT által bejelentett menetrend szerint az ország felszabadítása után legkésőbb egy hónappal fel kell állítani az ideiglenes kormányt. Legkésőbb nyolc hónapon belül meg kell alakulnia az alkotmányozó nemzetgyűlésnek, legfeljebb egy éven belül pedig általános választásokat kell tartani.

Al-Kíb a megválasztása utáni sajtóértekezletén közölte: "olyan nemzetet akar felépíteni, amely tiszteletben tartja az emberi jogokat, és amely nem tűri el a jogsértéseket. "De ehhez időre van szükségünk" - jelentette ki angolul. Köszönetet mondott a felkelő, "forradalmi" harcosoknak, akik "felszabadították Líbiát Moammer Kadhafi uralma alól".

Az 1950-ben született új kormányfő pályájának nagy részében külföldön élt. Villamosmérnök, diplomáit a tripoli, a dél-kaliforniai és az észak-kaliforniai egyetemeken szerezte meg. 1985-ben tanársegéd, majd 1996-ban egyetemi tanár lett az alabamai egyetemen. Tanított a tripoli, az észak-karolinai egyetemen, valamint az egyesült arab emírségekbeli Sardzsa amerikai egyetemén is. Igazgatója volt egy emírségekbeli olajipari kutatóintézetnek. Több könyvet is írt, és számos cégnek volt a tanácsadója. Líbiában 2005-ben megalapította saját energetikai és technológiai cégét.

A korábbi ideiglenes kormányfő, Mahmúd Dzsibril, ígéretéhez híven lemondott Líbia felszabadulása után. Az ország hivatalosan egy hete szabadult fel az évtizedekig hatalmon lévő diktátor, Moammer Kadhafi uralma alól, miután az ellene fellázadt erők bekerítették az utolsó Kadhafihoz hű várost, Szirtet, és tűzharcban - egyelőre pontosan nem tisztázott körülmények között - őt magát is megölték.