Titkos iratokat dobott ki a szemétbe egy brit miniszter

Vágólapra másolva!
Súlyos bírsággal is számolnia kell a brit gazdasági miniszternek, miután kiderült, hogy több bizalmas irat is az irodája melletti kukába került. A miniszter múlt hónapban azért kényszerült bocsánatkérésre, mert kiderült, hogy adóelmaradása van.
Vágólapra másolva!

Vince Cable brit gazdasági miniszter bocsánatot kért, miután kiderült, hogy bizalmas iratokat dobott ki az irodája melletti szemetesbe. Cable azt mondta, hogy egy helyi lakos gyűjtötte az iratokat hónapokon keresztül, majd átadta azokat egy helyi újságnak - írja a Guardian.

Több bizalmas dokumentum is volt az öszegyűjtött papírok között, például miniszterektől származó levelek és különböző iratok a politikus választókerületében élőkről. Cable közölte, elnézést kér a "megbocsáthatatlan" szabálytalanságért, amelyet szerinte az irodája dolgozói követtek el.

A Guardian szerint a miniszter akár 500 ezer fontos (175,5 millió forint) bírságot is kaphat, ha a hatósági vizsgálatok azt állapítják meg, hogy megsértette az adatvédelmi szabályokat.

Októberben egy másik kormányzati tisztviselő, Oliver Letwin kért bocsánatot a saját választóitól, miután fotó készült róla, amelyen az látható, hogy a levelezését kidobta egy park szemetesládájába.

A brit kormánykoalíció kisebbik pártjához, a liberális demokratákhoz tartozó Cable sem először kényszerült magyarázkodásra az elmúlt hetekben. A politikus múlt hónapban azért kért bocsánatot, mert kiderült, hogy nem fizetett be 25 ezer fontnyi (8,7 millió forint) adót.