Lezárta a bíró a Tóásó-ügy első szakaszát

Vágólapra másolva!
Megfelelőnek találta az ügyészi előterjesztéseket az állítólagos bolíviai összeesküvés ügyében eljáró bíró. Tóásó Elődöt és társait a bíróság az esküdtszékhez utalta tovább, amely az ország fővárosában, La Pazban tárgyalja majd meg a vádakat. A tárgyalás a fellebbezések miatt valószínűleg csak áprilisban kezdődik el.
Vágólapra másolva!

Lezárta az illetékes bíróság az úgynevezett bolíviai összeesküvési ügy első, vádemelési szakaszát, amelyben a magyar Tóásó Előd is a vádlottak között szerepel. A cochabambai bíróság az ügyben meggyanúsított 39 személyt, köztük Tóásót is az esküdtszék elé utalta, amely a fővárosban, La Pazban folytatja majd az eljárást.

Az ügyészség szerint a gyanúsítottak terroristák, akik meg akarták gyilkolni a bolíviai elnököt, és fegyveres milíciát szerveztek, hogy elszakítsák Santa Cruz tartományt az országtól. Ellenzéki körök és egyes diplomaták szerint viszont kreált ügyről van szó, és a háttérben a kormánynak az a szándéka áll, hogy lejárassa legbefolyásosabb, Santa Cruzban szervezkedő ellenfeleit.

Az ügyben eljáró bíró, Ricardo Maldonado úgy ítélte meg, hogy az ügyészség előterjesztése az összes vádlott esetében megfelel a követelményeknek, és nincs ok az ügy visszadobására vagy új eljárás lefolytatására. Két vádlott esetében az előzetes fogva tartást házi őrizetre enyhítette. A Los Tiempos című helyi újság szerint a vádlottak és családtagjaik "lemondóan és a tehetetlenség érzésével" fogadták a döntést.

A fellebbezés lehetősége és az előírt eljárási szabályok betartása miatt a tárgyalás új szakasza legkorábban 2012 áprilisában kezdődhet - közölte szombaton az egyik vádlott ügyvédje. A vádlottak közül 18-an szökésben vannak.

Az ügy 2009 áprilisáig nyúlik vissza, amikor a rendőrség bejelentette, hogy felszámolt egy terrorista csoportot. A rajtaütés során életét vesztette a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardo, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpád és az ír Michael Martin Dwyer. Tóásó Előd és a bolíviai-horvát Mario Tadic a rajtaütés óta bolíviai börtönökben ül.

A Tóásó Előd peréről és az ügy hátteréről szóló cikkeinket itt találja.