Életfogytiglant kapott az afgán civileket gyilkoló amerikai katonák vezetője

2011.11.11. 6:30

Leghamarabb 10 év múlva szabadulhat egy amerikai törzsőrmester, aki Afganisztánban részt vett három civil életének kioltásában. Az életfogytiglani börtönbüntetést kapott Calvin Gibbs a holttesteket megcsonkította, ujjakat vágott le, fogakat tört ki.

Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt a katonai törvényszék csütörtökön egy amerikai katonát, aki Afganisztánban részese volt három fegyvertelen civil meggyilkolásának: a holttesteket "emléktárgygyűjtés" céljából megcsonkította, majd a helyszín manipulálásával társaival együtt úgy állította be az eseteket, mintha az áldozatok tűzharcban elesett támadók lettek volna.

A bíróság Calvin Gibbs törzsőrmestert mind a 15 ellene felhozott vádpontban bűnösnek találta, az elítélt leghamarabb 10 év múlva kérelmezheti a feltételes szabadlábra helyezését. Gibbs volt a rangidős a 12 fős szakaszban, amely előre kitervelt módon, titokban és kedvtelésből civileket gyilkolt és csonkított meg Kandahár tartományban.

Öt katona ellen emberölés vagy abban való részvétel, a csoport másik hét tagja ellen pedig kisebb bűncselekmények (kábítószer-fogyasztás, be nem jegyzett fegyverek tartása, hullagyalázás és egy vallomásra készülő katona megfélemlítése) miatt emeltek vádat. Korábban az események idején 19 éves Andrew Holmes hét évet, Jeremy Morlock pedig 24 évet kapott.

Kedveskedni akart a levágott testrészekkel társainak

A Washington állambeli Tacoma közelében, a Lewis-McChord támaszponton zajló, egy hétig tartó tárgyaláson a 26 éves Gibbs ártatlannak vallotta magát, és azt állította, hogy senkit sem végzett ki. Az egyik áldozat megölését elismerte ugyan, de azt mondta, hogy önvédelemből cselekedett. Azt ugyanakkor elismerte, hogy a három férfi - két paraszt és egy falusi imám - holttestét felhasította, levágta az ujjaikat, és fogakat is kitört.

Cselekedeteit a törzsőrmester zavarodottsággal magyarázta, valamint azzal, hogy a testrészekkel az általa kedvelt katonáknak akart kedveskedni, azokat pedig, akiket nem szívlelt, meg akarta félemlíteni. "Nem gondolkodtam, az egész visszataszító. Szégyellem magam" - jelentette ki a vádlott.

A vád szerint Gibbs mind a három gyilkosságban részt vett, s utóbb fegyvereket helyezett el a halottak közelében, hogy azokat lelőtt tálib támadóknak tüntesse fel. A védelem pedig ezzel szemben azzal érvelt, hogy a csoport három tagja, aki korábban vádalku keretében bűnösnek vallotta magát, saját büntetésének enyhítése érdekében a mintakatona törzsőrmester nyakába akarja varrni a bűncselekményeket. 

A Facebookon jelentették az esetet

A gyilkosságokra úgy derült fény, hogy a szakasz egyik tagja, Adam Winfield tizedes 2010 januárjában a Facebookon keresztül  megüzente szüleinek, hogy bajtársai civileket öldösnek, és újabb bűncselekményekre készülnek. Winfield apja jelentette az ügyet, ám nem indult vizsgálat egészen májusig, amikor egy kábítószer-ellenes vizsgálat során az egyik tanú megerősítette, hogy halálesetek történtek. Egy videofelvétel tanúsága szerint Winfield tizedes is részt vett egy gyilkosságban, saját bevallása szerint azért, mert attól félt, hogy ha kimarad belőle, akkor őt is megölik.

KAPCSOLÓDÓ CIKK