Levélben bizonygatta barátságát az izraeli kormányfőnek beszóló Sarkozy

2011.11.15. 11:13

Részvétnyilvánító levéllel jelentkezett Nicolas Sarkozy francia elnök Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőnél nem sokkal az után, hogy egy csúcsértekezleten állítólag hazugnak nevezte a politikust. A levélben Sarkozy részvétét nyilvánította az izraeli kormányfő apósának halála miatt, és a Netanjahuhoz fűződő barátságát bizonygatta.

Privát levelet küldött Nicolas Sarkozy francia elnök Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek nem sokkal azután, hogy a G20-ak nemzetközi csúcstalálkozóján állítólag hazugnak nevezte az izraeli politikust - írja a Telegraph című brit napilap. A levél tényét a francia elnöki hivatal is megerősítette, de a tartalmáról nem árult el részleteket. A Telegraph ugyanakkor egy meg nem nevezett, magas rangú izraeli tisztségviselőtől úgy tudja, hogy a levél egy részvéttávirat volt, amelyben Sarkozy a barátságát bizonygatta Netanjahunak.

A kedveskedni próbáló üzenet azért érdekes, mert Sarkozy november elején nagyon kellemetlen helyzetbe hozta magát Netanjahuval szemben. A világ legfejlettebb országait tömörítő G20 cannes-i csúcstalálkozóján ugyanis egy technikai figyelmetlenség miatt a ráaggatott tolmácsgép a tudta nélkül közvetítette a szomszéd teremben várakozó újságíróknak, ahogy hazugnak nevezi az izraeli  kormányfőt Barack Obama amerikai elnökkel beszélgetve. "Nem tudom elviselni Netanjahut, egy hazudozó" - mondta a beszélgetést halló újságírók szerint (a kínos esetről itt olvashat bővebben).

Ehhez képest a Telegraph szerint most Netanjahu apósának halála miatt Sarkozy a saját és a felesége nevében is részvétét nyilvánította. A lapnak nyilatkozó tisztviselő szerint a levélben az állt, hogy "bár Sarkozy és az izraeli miniszterelnök között vannak ellentétek a Közel-Kelet problémái miatt, azok nem érintik a két politikus barátságát". Az izraeli kormány nem kommentálta a levelet.

KAPCSOLÓDÓ CIKK