Fogy a levegő a tiltakozásokat vérbe fojtó szíriai rezsim körül

2011.11.16. 16:32

Nap mint nap véres összecsapásokat folytat az ellenzéki erőkkel, és egyre jobban elszigetelődik a március óta zajló rendszerellenes tüntetéseket kíméletlenül leverő szíriai rezsim. Az arab országok többsége ellene fordult, a befolyásos Szaúd-Arábia is jelezte, hogy szívesen venné, ha távozna az elnök, sőt Irán is keresi a kapcsolatot az ellenzékkel.

Eddig példátlan támadás érte a szíriai fegyveres erőket, miután a dezertált katonákból álló szabad szíriai hadsereg merész akciót indított szerdán a szíriai légierő hírhedt felderítő szolgálatának Damaszkusz közelében álló bázisa ellen. Áldozatokról nem érkezett jelentés, de az épület a BBC szerint romokban áll. Beszámolók szerint a dezertőrök három oldalról támadták meg a bázist.

A szíriai légierő felderítő szolgálata az egyik leghírhedtebb állami fegyveres szerv, jelentős szerepet játszott a rendszerellenes tüntetések leverésében. Lerombolt bázisuk közel van Damaszkuszhoz, amely eddig viszonylag nyugodt városnak számított a rendszerellenes zavargások márciusi kitörése óta. A hadseregből dezertált katonákból verbuválódott szabad szíriai hadsereg - amelynek taglétszámát októberben már 15 ezer főre becsülték - korábban is követett el támadásokat katonai célpontok ellen, de eddig a szerdai a legkomolyabb ilyen akciójuk.

Kedden legalább hetven ember halt meg, amikor a szíriai biztonsági erők összecsaptak a dezertált katonákból álló fegyveresekkel. Hétfőn szíriai ellenzékiek szerint a hatóságok 51 civillel végeztek, többek között Homszban, illetve a déli Derá tartományban. A Reuters arról adott hírt más ellenzéki aktivistákra hivatkozva, hogy a jordániai határhoz közeli Kirbet Gazale településen 40 ember vesztette életét, közülük húsz áldozat a szíriai biztonsági erőkhöz tartozott, akikkel szintén dezertált katonák végeztek. A szíriai kormány és az ellenzék közti összetűzések tehát elég véresek és agresszívek.

Elfordultak Aszadtól az arabok

Bassár el-Aszad rezsimjével azonban nem csak saját emberei fordulnak szembe egyre nagyobb számban. Szombaton az Arab Liga határozott Szíria tagságának felfüggesztéséről, és ugyan Aszadnak sikerült elérnie, hogy szerdára összehívják a testület rendkívüli ülését Marokkóba - amelyen végül mégsem vesz részt -, a határozat megszavazásának körülményei jelzik, korábbi szövetségeseinek fogyóban a türelmük.

A tagság felfüggesztéséről szóló határozatot a tagok túlnyomó többsége - 18 igen szavazat három nemmel és egy tartózkodással szemben - szavazta meg. Csak a közvetlen szomszéd és jelentős szíriai politikai befolyás alatt álló Libanon, a hozzá hasonló helyzetben lévő Jemen, illetve maga Szíria szavazott nemmel, Irak tartózkodott. A határozatot várhatóan a szerdai találkozón erősítik meg hivatalosan.

A Telegraph című brit napilap által idézett szíriai forrásaik szerint Aszad nem számított arra, hogy a testület felfüggeszti tagságát. A döntés különösen érzékenyen érinti Szíriát, amely az arab nacionalizmus egyik fő hívének tekinti magát, és a liga egyik alapító- és központi szerepet játszó tagja. A testület ezenkívül közölte, keresik a megoldást arra, hogy hogyan tudnák az idővel nemzetközileg is elismert líbiai Ideiglenes Nemzeti Tanácshoz hasonló szervezetté kovácsolni Aszad ellenzékét, amelyet tanácskozásra is hívtak a liga székhelyére, Kairóba.

Forrás: AFP/Louai Beshara

Nabil al-Arabi, a testület főtitkára hétfőn Tripoliban nyomatékosította a szombati döntést: bejelentette, keresik a lehetőségeket, miként tudnák megvédeni a szíriai civileket, és közölte, "semmi rossz nincs abban, hogy a Biztonsági Tanácshoz forduljunk". Utóbbival arra utalt, hogy a Szíria ellen az ENSZ BT-ben múlt hónapban javasolt szankciókat Kína és Oroszország ugyan megvétózta, ám más lehet a helyzet, ha azokat nem közvetlenül az USA vagy az EU, hanem például az arab országok vezetik elő.

A jordániai király lemondana a helyében

A liga lépését erősítette hétfőn II. Abdullah jordániai király is, aki az arab vezetők közül elsőként szólította fel lemondásra a szíriai elnököt. A király a BBC-nek kijelentette, "ha a helyében lennék, akkor lemondanék". "Ha valaha is erőszakkal lépsz fel a saját néped ellen, annak soha nem lesz jó vége" - idézte a BBC. Kedden már Szaúd-Arábia korábbi amerikai nagykövete, Turki al-Fejszál beszélt Aszad lemondásának "elkerülhetetlenségéről".

Az arab országok közül Katar volt az, amelyik többször is kritizálta a rezsim felkelőkkel szembeni fellépését, a katari emír augusztusban arról beszélt, hogy a nemzetközi közösségnek segítenie kellene a szíriai vezetést abban, hogy hagyjon fel az erőszakos fellépéssel, és fogadjon el reformokat. Az arab országok eddig finom kritikánál messzebbre nem mentek, a hétvégi döntés azonban jelzi, türelmük véges.

A nem arab országok közül a saját állampolgáraira támadó rezsimmel szemben szankciókat bevezető EU-n és az USA-n kívül északi szomszédja, Törökország lépett fel határozottabban. Menedéket nyújt a szíriai fegyveres erőktől dezertálók számára, és befogadta a legnagyobb szíriai ellenzéki tömörülést is, sőt Ahmet Davutoglu külügyminiszter vasárnap éjjel találkozott az ellenzéki Szíriai Nemzeti Tanács képviselőivel is. Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök kedden közölte, Ankara már feladta a reményt, hogy Aszad engedelmeskedik annak a nemzetközi nyomásnak, hogy szakítson az erőszakkal. Törökország azt is bejelentette, hogy jegelték a Szíriában tervezett olajkutatási projektet.

Forrás: AFP/Haled el-Fiki
Aszad-ellenes tüntetés Kairóban

Szíria - amelynek helyzetén nem javított, hogy a Liga döntése után Aszad-párti zavargók támadták meg több arab ország, illetve Törökország damaszkuszi nagykövetségét - azonban nem fogadja el a határozatot, hétfőn Válid al-Muallem külügyminiszter jogtalannak nevezte a döntést, egyúttal közölte, országa dacolni fog az ellene szervezett összeesküvéssel. A liga szerdai rendkívüli ülésén várhatóan meg is próbálják megelőzni annak életbe léptetését.

Abba ugyanakkor arab források szerint már belegyeztek, hogy egy 500 fős civil tényfeltáró bizottság utazzon az országba, amelynek feladata lesz, hogy ellenőrizze, a rezsim valóban felhagyott-e a civilek elleni erőszakkal. A szíriai külügyminiszter azt állította, szabadon engedtek politikai foglyokat, kivonták a hadsereget a városokból, és amnesztiát hirdettek a fegyveres zavargóknak - ahogy azt korábban a Liga követelte. Állításainak azonban ellentmondanak az újabb - független forrásokból nem ellenőrizhető - leszámolásokról érkező beszámolók.

Már Irán is tapogatózik az ellenzéknél

Az ENSZ összesen több mint 3500-ra becsüli az országban zajló zavargások és az ezek letörését célzó állami fegyveres akciók áldozatainak számát. Szíria szerint az erőszakért fegyveres bűnözői csoportok a felelősek.

Forrás: AFP/Khaled Desouki
Az arab Liga ülésén

Az Arab Liga arról még nem döntött, milyen szankciókkal sújtsa az országot, amelynek gazdaságát érzékenyen érintették az EU és az USA által ellene bevezetett korlátozó intézkedések. A Guardian című brit napilap szerint elsősorban kereskedelmi és pénzügyi korlátozások várhatók.

Már a Szíria mellett következetesen kiálló és a zavargásokért - Damaszkuszhoz hasonlóan - az ellenzéki erőket bíráló, az ellenzék szerint Aszadot fegyveres erőkkel segítő Irán képviselői is találkoztak szíriai ellenzékiekkel a Telegraph keddi beszámolója szerint. A lap "számos különböző (szíriai) ellenzéki" forrásra hivatkozva azt írja, hogy Irán már egy hónapja folytat tárgyalásokat olyan mérsékeltebb csoportokkal, amelyek nem támogatják a nemzetközi intervenciót, mint például a nemzetközi elismerésért küzdő Szíriai Nemzeti Tanács.

KAPCSOLÓDÓ CIKK