Óvodások haltak meg egy túlzsúfolt kisbusz balesetében Kínában

Vágólapra másolva!
Hatvannégyen zsúfolódtak össze egy óvodásokat szállító, kilencszemélyes kisbuszban, amely egy teherautóval ütközve halálos balesetet szenvedett Kínában. Tizenheten meghaltak, legtöbbjük óvodás, további több mint negyven fő kórházba került.
Vágólapra másolva!

Meghalt tizenhét óvodás és két felnőtt egy közlekedési balesetben szerdán, Kínában. Az óvodabusz, amely kilencszemélyes volt, de 64-en zsúfolódtak össze benne, frontálisan összeütközött egy teherautóval - jelentette a Hszinhua hírügynökség. Az eset az északnyugat-kínai Kanszu-tartomány Csingjang nevű városában történt.

Négy gyerek és a busz vezetője szörnyethalt, és a balesetet követő két órában belehalt sérüléseibe további 13 gyerek és egy felnőtt. Negyvenöt sérült van kórházban - többségük szintén óvodás -, és közülük 13-nak súlyos az állapota - tájékoztattak a tartományi illetékesek.