Titkosügynök segíthette a német neonáci csoportot a gyilkosságokban

Vágólapra másolva!
A német titkosszolgálat egyik tagja is részt vehetett a gyanú szerint a magát Nemzetiszocialista Illegalitásnak nevező terrorcsoport több gyilkosságában. A neonáci csoport legalább tíz embert megölt, több bankot kirabolt, és a gyanú szerint robbantásokat is elkövethetett.
Vágólapra másolva!

Egy német titkosügynök is részt vehetett a több gyilkosságot is elkövető német neonáci csoport több gyilkosságában - írja a brit Guardian a német titkosszolgálat szerdai közlésére hivatkozva. A Beate Zschäpe, Uwe Mundlos és Uwe Böhnhard vezette neonáci csoport gyilkosságai éveken át felderítetlenek voltak, az ügyben vasárnap következett be fordulat.

A rendőrök a három neonáci gyanúsított ügyében nyomoztak, akik közül ketten bankrablást követtek el pár nappal ezelőtt, majd lelőtték egymást egy kocsiban. A harmadik bűntársuk a héten feladta magát. Őt azzal vádolják, hogy felgyújtotta azt a zwickaui házat, amelyben éltek. A német szövetségi nyomozóiroda hétfőn jelentette be, hogy megtalálták a korábbi sorozatgyilkosságokban használt Ceska-fegyvert a leégett zwickaui ház romjai között.

2002 és 2006 között kilenc bolttulajdonost öltek meg országszerte, nyolc török és egy görög nemzetiségűt. A nyomozók sem ujjlenyomatokat, sem szemtanúkat, sem gyanúsítottakat nem találtak, pedig 11 ezer embert és milliónyi telefonbeszélgetést ellenőriztek. Az egyetlen dolog, amely a rendőrség szerint összekötötte a gyilkosságokat, a fegyver, egy cseh készítésű Ceska 83 pisztoly volt. A gyanú szerint a társaság több bankrablásért és két robbantásért is felelős.

A német titkosszolgálat szerdai közlése szerint a neonácsi csoport egyik gyilkosságában biztosan részt vett a szolgálat egyik beépített ügynöke is. 2006 áprilisában egy 21 éves török férfit öltek meg egy internetkávézóban, a gyilkosság helyszínén pedig ott volt a beépített ügynök is. A Guardian idéz egy a német szélsőjobboldallal foglalkozó szakértőt, aki szerint nem zárható ki, hogy az ügynök részt vett a gyilkosságban. Hajo Funke szerint a még fölgöngyölítésre váró ügyből a német titkosszolgálat Watergate-botránya lehet.

A gyilkosságkor a helyszínen megforduló ügynök, aki ellen a gyilkosság idején is nyomozás folyt, nyíltan neonáci nézeteket vallott, a szülőfalujában a "kis Adolfként" emlegették. Az öt évvel ezelőtti gyilkosság után házkutatást tartottak az ügynök otthonában, ahol fegyvereket és a Mein Kampf több példányát találták. A gyanú szerint a férfi még legalább három, a neonáci csoport által elkövetett gyilkosságban is közreműködhetett.

A nagy visszhangot kiváltó németországi neonáci gyilkosságsorozat nyomán központi nyilvántartásba veteti a berlini kormány a veszélyesnek tartott újnácikat és vizsgálatot indít a titkosszolgálat esetleges mulasztásainak feltárására. A jobboldali szélsőségesekről és a szélsőjobboldaliak által elkövetett erőszakos cselekményekről szóló adatok nyilvántartásba vételét Hans-Peter Friedrich német belügyminiszter jelentette be szerdai berlini sajtóértekezletén. Az új nyilvántartás hasonló lesz ahhoz, amelyet az iszlamista szélsőségesekről már vezetnek Németországban, és a legkorábban a jövő év elején kezdheti meg működését.