Bombamerényletet akadályoztak meg New Yorkban

Vágólapra másolva!
Az amerikai hatóságok letartóztattak egy férfit, aki a gyanú szerint arra készült, hogy New Yorkban bombamerényletet kövessen el, célpontjai kormányzati alkalmazottak és külföldről hazatérő katonák lettek volna - közölte vasárnap éjjel a New York Times amerikai napilap internetes oldala, egy, az ügyet ismerő, meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A Jose Pimentel nevű állítólagos tettes bombakészítéshez szükséges anyagokat vásárolt, és hozzá is látott az összeállításukhoz. A lap forrása szerint a rendőrség már egy éve figyelte a férfit, mielőtt lecsapott volna rá. Azt is elmondta, hogy a hatóságok egyelőre a "magányos farkas" szecenárióval számolnak, azaz nem valószínű, hogy Pimentelnek társai lettek volna.

Az ABC csatorna internetes oldalán azt írta, a férfi egy New York-i kormányzati épületet akart felrobbantani egy csőbombával.

New York polgármestere azt mondta, hogy a férfi rendőrőrsöket, postákat akart felrobbantani, és tervezett merényletet olyan amerikai veteránok ellen, akik Irakban vagy Afganisztánban szolgáltak.

Michael Bloomberg vasárnap éjjel azt is elmondta, hogy Jose Pimentel a gyanú szerint a csőbombák készítését az al-Kaida Inspire nevű, angol nyelvű internetes propaganda és toborzó oldaláról sajátította el. A férfi elfogásában, aki összesen három csőbomba összeszerelésébe fogott vele, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) emberei nem vettek részt.